Szextörténetek Szexhírek

Tanulás Fannival (tini szex, osztálytárs, hetero szex)

tinifiú szextörténete
Korrepetálás az osztály legdögösebb lányával. Majd erotikus kaland, vele. Tini történet, szex, szopás, puncinyalás, minden volt. Első írásom, úgyhogy véleményeket szeretnék kommentbe. Köszönöm!



Az eset tavaly történt, 15 éves voltam, amikor az iskolaév vége felé lerontottam pár jegyemet ám még kaptam egy lehetőséget javításra. Csak annyi volt a baj, hogy egyáltalán nem értettem az iskolai anyagot. Volt egy csaj az osztályban, Fanni akinek bejöttem és bár elejében nekem ő nem tetszett, aztán szépen kialakult a nőies teste, nagyon kívánatos volt, főleg a feneke, a mellei nem túl nagyok de nem is túl kicsik voltak. Barna szeme és hátközépig érő gesztenyebarna haja volt. Egyszer uzsonnaszünetben leült mellém a padra és beszélgetésbe kezdtünk, éreztem, hogy próbálkozik nálam. Rólam egyébként annyit kell tudni, hogy 175cm magas vagyok, erős, férfias testalkatú kék szemem és rövid barna hajam van. A beszélgetésünkben szóba került a tanulás is , én arra panaszkodtam, hogy egyáltalán nem értem a biológia és a kémia leckéket. A következő beszélgetés zajlott le köztünk:
-Sajnos én azt hiszem, hogy nem lesz meg a jelesem bioszból és kémiából, egyáltalán nem értem.
-Húúh...nekem jól megy mindkettő, tudtad, hogy biológiai gimibe készülök?
-Tényleg? Nem tudtam, hát szerencsés vagy...
-Ne bánkódj, tudod mit? Ha akarod akkor szombaton eljöhetnél hozzám és elmagyaráznám, hogy megértsd.
-Oké, azt hiszem ráérek. 4 óra megfelel?
-Megfelel, akkor várlak. Na mennem kell, Szia!
-Ok, akkor holnap! Szia!
Másnap ebéd után összepakoltam a füzeteimet és a könyveimet amire szükség lesz a korrepetáláshoz és nagy izgatottan kerékpárra ültem, majd indultam is Fannihoz. Nagyon meleg volt, több mint 30 fok és mire odaértem teljesen leizzadtam. Egy kisebb utcában lakott egy frissen felújított házban a szüleivel. Kopogtam az ajtón és Fanni nyitott ajtót, egy rövid farmer shortban és fehér bő pólóban fogadott. Nagyon szép volt belül a házuk, és minden tiszta volt de légkondi nem volt. Bár még így is sokkal jobb volt bent a hőmérséklet mint kint. Fanni bevezetett a szobájába, tipikus tinilány szoba volt, 2 szekrény, számítógép, tévé, ágy és egy fotel valamint fiókos íróasztal. A fal színe világoszöld, a párna és takaró huzatok mind rózsaszínűek, az íróasztalon egy tálban ropi és a könyvek amiből tanulni kell. A lány mezítláb volt és ki volt pirulva, már ezen felizgultam és éreztem, hogy az alsónadrágomban már mocorog a farkam. Fanni az ágyra ültetett ő velem szemben ült törökülésben, közöttünk a könyvek és a tál ropi.
-Akkor kezdjünk is neki!-mondta Fanni és lapozni kezdett a könyvben
Elkezdte magyarázni a szénhidrogéneket és a bioelemeket de persze én csak a fehér pólón átlátszó melltartóra tudtam figyelni. Ezt bizonyára észre is vette mert néha fel fel nézett a könyvből huncut arckifejezéssel. Kicsit később összecsapta a könyvet és közelebb húzódva annyit mondott:
-Na ennyi lenne nagy vonalakban, nem is bonyolult ,ugye?
-Nem, tényleg nem az...
-Ugye nem akarsz még elmenni? Anyáék elmentek a nagybátyámékhoz, a füredi nyaralójukba, csak este érnek haza. Addig nem akarok unatkozni.
-Nem is tudom, még csak 16:30 azt hiszem a szüleim nem várnak haza hatig, az még másfél óra úgyhogy maradok.
-Az jó...akkor mi legyen mit csináljunk?
-Hááát nem tudom, mond meg te!
-Hát legyen, akkor lenne egy furcsa kérdésem. Voltál már lánnyal?
-Még nem-mondtam mosolyogva és közben csak az járt a fejemben: IGEN!
-Éssss...nem szeretnéd, hogy velem legyen az első ilyen kalandod? Amúgy én sem voltam még fiúval.
-De...sőt! Nagyon szexi vagy kislány!
Erre Fanni odajött mellém az ágyon és lehúzta rólam a pólót, ezután vad csókolózásba kezdtünk és végül én is levettem az ő pólóját. Én felálltam és ledobtam a nadrágomat, majd hanyatt fektettem a lányt, és lehúztam róla a shortot , ő pedig addig levette a melltartóját. Elém tárult a két szédületes cici és rögtön nyalni kezdtem őket, majd én felálltam és Fanni is felült az ágyon, lehúzta az alsógatyámat és előtte merevedett a 16 centis farkam. Fanni megjegyezte: -Szép!
Majd a szájába vette, ami csodás érzés volt, a nyelvével izgatta a makkomat, már azt hittem a szájába élvezek de az utolsó pillanatban otthagyta a farkamat és hanyatt feküdt, lábait az égnek tartotta. Azt mondta, hogy menjek el a konyhaszekrényhez, ott van egy kis üveg olívaolaj és kenjük be magunkat, az érzés kedvéért.Kimentem a konyhába, meg is találtam az olajat, Fanni szobájába visszaérve megcsapott a tini izzadság és tüzes punciszag. A lány ugyanabban a pózban volt, én közelebb hajoltam és levettem Fanni bugyiját. Rögtön megláttam az édeni borotvált puncit, aminek iszonyúan izgató illata volt. A lány hátradőlt és széttette a lábait, hogy én a pinához férhessek. Először csak szagoltam, majd belenyaltam. Csodás íze volt a már csatakos pinusnak, alig tudtam leállni a nyalással, a végén Fanni már akkorákat nyögött, hogy azt hittem valamit rosszul csinálok. Bekentük magunkat az olívaolajjal és folytattuk.
-Ez nagyon jól esett! Szuper vagy, még, még akarom! -mondta Fanni
Ekkor felemeltem a lány lábait és a szemébe néztem, ő csak annyit mondott ,hogy nyugodtan, szedett tablettákat. A farkamat a nyilásba irányítottam, könnyen becsúszott, majd éreztem ahogy átszakítsa a szűzhártyát. Ekkor Fanni sikoltott egyet de aztán csak azt hajtogatta:-Ez olyan jó Norbi! Csináld még, csináld!
Nagyon jó érzés volt, csak ebben a pózban hamar kifáradtam és még jobban leizzadtam mivel a lány lábait is tartanom kellet. Úgyhogy pózt váltottunk, én feküdtem alul, Fanni pedig fölém állt és lassan a farkamra ereszkedett, majd lovagolni kezdett rajtam. Néhány perc után már azt kiabálta: -Mindjárt, mindjárt!
Én is kiabálhattam volna ugyanezt mert már én is közel jártam a csúcshoz csakhogy olyan jól esett a dugás, hogy szóhoz sem jutottam. Csak az előttem libegő cicikre tudtam nézni, és a lány lihegésére hallgatni amikor óriásit élveztem Fanni forrón lüktető pinájába. Ekkor a lány leszállt rólam és óriási sóhajjal hátraesett az ágyon. Láttam, hogy a pinája kivülről is tiszta sperma. Utána még lihegtünk egymás mellet kicsit és elkezdtük a takarítást, azóta már többször megismételtük ezt a csodás élményt.
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 17159 alkalommal olvasták tinifiú szextörténetét és 88 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák