Szextörténetek Szexhírek

Szűztelenítés nélkül (BDSM, tini szex, kikötözés)

Farkas szextörténete
A lányok már tini korukban elvesztik a szüzességüket, de az orgazmusról fogalmuk sincsen. Két lány végre megtudja, hogy milyen egy orgazmus. Miután egy osztálytársuk néhány órát eljátszadozik velük...



Mostanában mindenki azt szajkózza, hogy milyen erkölcstelen világot élünk. A lányok már 12 évesen elvesztik szüzességüket, a fiúkról nem is beszélve. Nahát, ez nem igaz a mi osztályunkra: ez az erkölcstelenségi hullám, úgy látszik, megállt a mi kis városunk szélén, sok minden mással együtt.

Az osztályunk kedves, szemérmes kislányai, ha meghallják azt, hogy „kuki”, máris fintorognak. Nem tudják, mi a jó- szoktuk mondani erre mi, fiúk. Egy idő után megelégeltem ezt. Úgy döntöttem, hogy a saját kezembe veszem az irányítást, és megmutatom a lányoknak, hogy „mi a jó”…

Brigi és Réka (nem ez a valódi nevük), az osztályunk két legszebb lánya. Brigi síző lány: a lábai gyönyörűen domborodnak, a hátsó felén található két félgömb pedig… ahh, le sem írható. Igézően kék szemét gyönyörű keretbe vonja mogyoróbarna, hullámos haja, mindezt pedig bársonyos, kissé anyajegyes, de gyönyörű bőr koronázza. Réka szinte az ellentéte Briginek, mégis a legjobb barátnők: Intelligens, fekete szemei, egyenes, fekete haja és tejfehér bőre az, ami elsőre megragadott benne. Elárulhatom, hogy 8.-ban őrülten szerelmes voltam Rékába, de kikosarazott. Talán emiatt döntöttem úgy, hogy ő lesz az egyik „áldozat”.

Hosszú ideig vártam a megfelelő alkalomra. Egy nap végre hamarabb hazaengedtek az iskolából, a szülők tudta nélkül. Elsőnek elszaladtam az osztályból, átöltöztem, feltettem a maszkom és a hangmodulátoromat (ilyenkor jön jól, ha bütyköl az ember néha ezt-azt), és vártam, hogy hatni kezdjen az italukba tett altató. Hazafele úton követtem őket, és amikor szinte egyszerre összeestek, bepakoltam a kocsiba őket, és hazamentünk. A tömbházunkból már rég elköltöztünk, már csak porfogónak használható, de erre az alkalomra felszereltem néhány extrával. Odavittem a még alvó lányokat, levetkőztettem őket, és az asztalokhoz kötöztem őket. A lábuk terpeszben, combjaik, bokáik leszíjazva, a szájukba pecek került. Megelégedve tapasztaltam, hogy mindkettőjük puncija borotvált. Hm, talán mégsem olyan szemérmesek, mint gondoltam? De mindkettejük szűzhártyája ép, és sértetlen volt.

Azután vártam. Elsőnek Brigi ébredt fel, utána Réka. Először fel sem tűnt nekik semmi, kábák voltak, de mikor Réka megpróbált felülni és nem tudott, eléggé megijedt. Ekkor léptem elő a sarokból, és kezdtem beszélni furcsa, Darth Vader-szerű hangommal.
- Nyugalom. Nem foglak bántani. Sőt. Ilyen jót még soha nem éreztetek!
Megpróbáltak beszélni, sikítozni, de a peckek csak tompán engedték előtörni a hangokat.
- Egy kis játékot fogunk játszani: ki a gyorsabb-at. Aki hamarabb elélvez, az pihenhet egy kört. És nyugi: a szűzhártyátok épen fog maradni.
A fal melletti szekrényből elővettem két felcsatolható vibrátort. Ekkor tudatosult a lányokban teljesen, hogy mi fog történni velük. Mindkét lányra felcsatoltam a vibrátorokat úgy, hogy éppen csak érintse a csiklójukat, ami a félelem ellenére kezdett megduzzadni. Bekapcsoltam alapfokozaton. A lányok szeme tágra nyílt.
- Basszus, ti tényleg soha nem élveztetek el?- heves fejrázás volt a válasz.
- Na akkor most el fogtok. - minden bevezető nélkül maximumra kapcsoltam a vibriket. Figyeltem, ahogy mindketten libabőrösek lettek. Nagyjából 10 perc kellett hozzá, és Brigi teste megfeszült. Hevesen rángatózott. Sikolyai a pecek ellenére hangosak voltak: - Áááhh… Kapcsold ki! Neee! A szemei felakadtak, minden ízében remegett. A sikolyokat meghallva Réka sem bírta tovább. Ő talán még hevesebben élvezett el. De nem könyörültem:
- Tudjátok, hogy 2 évnyi orgazmust kell ma bepótoljunk? Méghozzá az óráitok végéig!
Megvártam, amíg Brigi teljesen el nem ernyedt. Ekkor kikapcsoltam a vibrátorokat. Mindkettejükből megkönnyebbült sóhaj szakadt ki.
- Brigi nyert. Brigi, te most csak pihenj. Mindjárt te következel!
Elővettem a szekrényből két kendőt, és jó szorosan bekötöttem mindkettőjük szemét, majd még egy-egy törülközővel is letakartam őket. Levettem a maszkomat. Ott feküdt előttem Réka, meztelenül. Néhány éve mindent megadtam volna ezért a látványért. De kidobott…
Belenyaltam a hihetetlenül lucskos punciba. Pont olyan íze volt, mint ahogy mindig is elképzeltem: mintha egy friss almába haraptam volna bele. Hallottam Réka hangját, ahogy könyörög, hogy hagyjam abba. Erre még jobban elkezdtem dolgozni a nyelvemmel, és még a kezemmel is besegítettem. Hatalmas orgazmusa volt, a nedvei szinte spricceltek. Teste újból megfeszült, annyira, hogy azt hittem eltörik. Artikulálatlan üvöltések hagyták el a száját, a szeme megint felakadt. De én csak folytattam, nyaltam módszeresen. Egyszercsak a rángatózás, üvöltés abbamaradt. Réka elájult.
Ekkor elővettem egy hátmasszírozó-gépet, amolyan forgófejes,rezgős kütyüt, amivel az öreg nénik a hátukat szokták kilazítani. Hozzáérintettem Brigi csiklójához, épp csak annyira, hogy a csúszós felületet kicsit megkoppintva tudjanak elfordulni a gép „bütykei”. A lány ezt még csendben tűrte, valószínű, hogy az előbb a barátnője felől hallott hangok kissé lesokkolták. Egy kicsit közelebb nyomtan a gépet, majd teljesen hozzányomtam az ágaskodó kis csiklóhoz, amit így a gép kíméletlenül tépni kezdett. Szinte azonnal megjött Brigi orgazmusa, de csodával határos módon nem sikoltozott, csak kissé megfeszült.
-Jól van, ügyes vagy!- dícsértem meg, és mintegy ajándékként belenyaltam a vágatába. Azonnal reszketni és sóhajtozni kezdett. Ekkor egyszerre nyaltam a hüvelye bejáratát, és izgattam a géppel a csiklóját. Orgazmusok sora öntötte el, ha jól számoltam, néhány perc alatt hatszor ment el. Nem vártam meg míg elájul, abbahagytam a „kezelést”, és… hát, könnyítettem magamon. Eszembe jutott, hogy először azzal a géppel maszturbáltam, ami most Brigi nedveitől lucskos. Alig tudtam megállni, hogy ne dugjam meg őket. Annyira gyönyörűek voltak. De ha ezt befejezem (még másfél órám volt) nem lesz semmi bizonyítékuk, hogy mi történt velük, és nekem nem lesz belőle semmi problémám.
Ebben az évben megfogadtam, hogy nem nézek pornófilmeket (ennek hatására írom most ezt a történetet). „Munkálkodásaimkor” mindig azt képzeltem el, hogy egy lányt lekötöznek, vibrátort dugnak a puncijába, és egyszerűen otthagyják- órákra. Gondoltam, hogy most kipróbálom a valóságban is, hogy milyen.
Vettem egy csésze vizet, és ráloccsintottam Rékára. Egy-egy nedves kendővel letöröltem a puncijukat, hogy egy kicsit megnyugtassam őket, hiszen még nagy megpróbáltatások vártak rájuk. Újra felcsatoltam az elsőnek használt vibrátorokat, és minden bevezetés nélkül maximumra állítottam őket. Öt percig várakoztam, és nem történt semmi. Türelmes ember vagyok, de ez elég unalmas volt. Ekkor úgy döntöttem, egy kicsit felturbózom az álmomat. Kivettem a fagyasztóból két jégkockát. A lányok szeme le volt takarva, nem láthatták, hogy mit csinálok. Fogtam a jégkockát, és egy pillanatra Réka csiklójához érintettem. Egy pillanatig nem történt semmi, majd a lány hihetetlenül élesen felvisított, ahogy a túlérzékeny csiklóhoz nyomtam a jéghideg kockát. Brigi ennek hallatán mozgolódni kezdett, megpróbálta ledobni a törülközőt, hogy lássa, mi történt a barátnőjével. Úgy gondoltam, jobban megérti, ha megmutatom neki is. A jégkockát hozzányomtam a csiklójához, majd egy kicsit benyomtam a hüvelye nyílásába. Azonnal elélvezett, talán az eddigi legnagyobb orgazmust élte át, annyira sikított és vonaglott. De a vibrátorok szakadatlan dolgoztak, és nem hagyták pihenni. Az ezután következő tíz percben azzal szórakoztam, hogy időnként hozzányomtam a jégkockát valamelyikük puncijához, de nem sorrendben: volt hogy egymásután négyszer kapott Réka, volt, hogy kétmásodpercenként váltottam, hogy melyik csiklót fagyasztom. Ezalatt annyi orgazmusuk volt a lányoknak, hogy meg sem lehetett számolni. Már nem csak a pinájuk körül volt tócsa, hanem a testük körül is, annyira leizzadtak a félelemtől, hogy épp melyikük fog következni. Elértek egy pontot, hogy már nem érdekelte őket, és a sorozatos orgazmusok is abbamaradtak. Úgy gondoltam, elég volt, és (sajnos) az idő is lejárt. Búcsúzóul még belenyaltam azokba az édes gyümölcsökbe, utána fogtam az altatógázt, és elaltattam őket. Visszavittem őket oda, ahonnan elraboltam őket, majd felköltöttem, és gyengéden felültettem őket az ülésen. Ahogy mindkettejük feje kitisztult, összenéztek, és Brigi megszólalt:
-Köszönjük, Tamás! –úgy megijedtem, hogy beleütöttem a fejemet az autó plafonjába. Rajtam volt a maszk, hangtorzító, minden, hogy a csodába ismertek fel???
-Miről beszélsz? Ki az a Tamás?
-Na ne szórakozz Tami, tudjuk hogy te vagy, ilyet csak te tudsz kieszelni. De ne félj, nem fogunk feljelenteni, ha…
-Ha mi?-erre megint összenéztek, és cinkos mosollyal a szája sarkában megszólalt Réka:
-Ha ezt megcsinálod velünk minden hónapban-a gimi végéig.
Na mit gondoltok, mit válaszoltam? És azóta, annak ellenére, hogy nekem barátnőm lett (Krisztinek hívják, és még szebb, mint Réka), és Briginek pedig pasija, eddig minden hónapban megismételtük a kis találkánkat (annak ellenére, hogy két éve leérettségiztünk), mindig újabb és újabb kütyüket bevetve… csak egy dologhoz ragaszkodtunk mindhárman: a jégkockákhoz…
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 16784 alkalommal olvasták Farkas szextörténetét és 57 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák