Szextörténetek Szexhírek

Meleg szex - A főnök büntet (szexmasina, hármas szex)

Perverz fantázia szextörténete
Az első részt megtaláljátok: meleg szex a wc-n munkahelyen Ez a folytatása remélem tetszik véleményeket várok.



Miután valamilyen szinten rendbe raktuk magunkat, a főnök behívott minket az irodájába ugyanis szeretne velünk beszélni. Jómagam a legrosszabbaktól tartottam. A főnököt hívjuk most "Józsinak", 40 év körüli eléggé olyan tömzsibb alakja volt, szakállas, barna szem, barna haj amolyan átlagos. A kisebb megbeszélésből végül az lett hogy van az ő háza körül munka amit holnap nekünk meg kell majd csinálnunk, különben kirúg minket és elhíreszteli az esetet. Mit tehettünk volna? Kénytelenek voltunk belemenni.

Másnap pontban 8 órákkor csöngettünk nála, a megbeszélt időpontban, mit ne mondjak eszünk ágában sem volt késni. Elég nagy telke volt, álomba illő házzal, medencével, autókkal szóval mindene megvolt mondhatjuk. Mondjuk nem is csodálom biztos jövedelmező a cége. Azt mondta nekünk hogy van néhány új felszerelése amit nekünk kell majd kipróbálnunk. Ekkor még fogalmunk sem volt arról mi vár ránk. Levezetett minket a pincébe és amit ott láttunk, eszméletlen volt, az állunk a földet súrolta,egyszerűen nem hittem a saját szememnek.

A hely konkrétan egy perverz szexpince volt, mindenhol vibrátorok, ostorok, láncok kikötözéshez és csak sorolhatnám mennyi perverz felszerelés volt ott. A pince közepén egy ágy is volt, persze kötelekkel és az alján egy automata baszógép és nem csak egy ilyen hely volt. Első kérdés ami megfogalmazódik benned mikor ilyet látsz hogy "Mi a faszom ez?". Mint kiderült a főnök legperverzebb ember akit ismerek, nőtlen ember és a legbetegebb elképzeléseit itt éli ki. Elmesélte nekünk hogy van néhány lány "kurvája" és itt szokott velük játszani.

Ekkor jött tőlünk a következő kérdés, "Mi miért vagyunk itt ?". A válasza mindössze az volt hogy mindent ki akar próbálni a szexben, MINDENT. Szóval velünk is szeretne hasonló dolgokat tenni és mielőtt nemet mondanánk van videó felvételem az esetetekről, tette hozzá. Viszont azt is megjegyezte hogy neki elég ha csak egyikünkkel csinálja. Ekkor összenéztünk és tanakodtunk ki legyen az "áldozat". Végül kő papír ollóban egyeztünk ki és vajon ki veszített? Persze hogy ÉN... és már előre féltem hogy mi fog történni.

Ekkor a főnök próbált azzal nyugtatni hogy nagyon kíméletes lesz velem, azonban csak idegesebb lettem a mosolyát látva. Mondta a barátomnak hogy nyugodtan foglaljon helyet egy fotelben és nézze a fejleményeket ha érdekli őt persze. Így is tett. Aztán mondta a főnök nekem hogy vetkőzzek le. Eszméletlenül zavarban voltam, de megtettem, alsóig vetkőztem amin már így is látszott a kíváncsiság ugyanis merevedni kezdett a szerszámom. Azonban főnök mondta hogy azt is vegyem le. Ott álltam teljesen meztelenül félig álló lompossal. Meg is jegyezte a főnök hogy látom felizgatott a dolog. Halkan válaszoltam hogy egy kicsit. Azt mondta hogy rendesen szét akar baszni szóval ne tétlenkedjünk. Rámutatott egy kis asztalra hogy hajoljak rá és pucsítsak be.

Akkora volt az asztal hogy ráfeküdtem és pont lelógott a fejem, a kis asztal jobb és bal oldalán egy egy lánc volt amik a kezemet fogták. Sőt a lábamat is leláncolták hogy véletlenül se tudjak mozogni. Kicsit meg is ijedtem. egy kis szekrényből valami krémet vett elő azzal bekente az ánuszom, valószínűleg síkosító. Amikor hozzámért kicsit felszisszentem a hidegsége miatt. Aztán még egyszer amikor az egyik ujjával a lyukat elkezdte járatni hogy be is menjen anyag. Egy majd két ujjával tágított már pár perce amikor a harmadikat is bedugta, mit ne mondjak elég könnyedén, a síkosító megtette a hatását.

Aztán megszólalt ennyi elég lesz, kiment és betolt valamit. Nem láttam mi az mert végig mögöttem volt, főnök azt mondta hogy ezzel kicsit bejáratlak azonban fokozzuk az élvezetedet kicsit, először az álló farkamra rakott egy kis szerkezetet, igen az ujjazástól már megkeményedtem, a kis szerkezet valami fejőgép volt ami szívta és masszírozta farkamat. Mit ne mondjak hasznos kis kütyü. Aztán és elgondolkodtam mi lehetett amit betolt, aztán rájöttem, egy baszógép... Rárakott egy olyan 20cm-es rezgő vibrátort ami vastagságban is tiszteletre méltó lehetett. Odaillesztette az ánuszomhoz az elejét be is helyezte és elindította a gépet.

Eleinte lassan mozgott bennem, azonban ennek a gépnek vannak fokozatai is. Amit egy távirányítóval lehetett vezérelni amit a főnök odaadott a barátomnak hogy nyugodtan az csinálhat vele amit akar. Ekkor már nem is érdekelt annyira a tudat hogy konkrétan meg fognak erőszakolni, mát teljesen begerjedtem és az élvezeteknek adtam át magam. A gépeknek hála. Viszont ennyi "kínzás" még nem volt elég, ekkor a főnök elém lépett és lehúzta a sliccét, ekkor elém tárult egy hatalmas olyan 25 centis 5-6 cm vastag oszlop. Ott volt előttem mereven néhány centire éreztem az kábító illatát is.

Szinte rám parancsolt hogy nyissam ki a szám, megtettem egyből érezhettem is a kis sós ízét. Eleinte szívtam nyalogattam ahogy tudtam, majd pár perc múlva ehelyett konkrétan a számat baszta mozgott a számban volt mikor elég mélyre, sőt volt mikor tövig nyomta belém miközben a hajamban túrt a két kezével és azzal segítette a mozgását.

Szinte a torkom aljában éreztem, miközben a baszógép egyre magasabb fokozaton baszott engem és a fejőgép sem tétlenkedett rajtam, én magam nem is bírtam sokáig ezt a felállást kb 6-7 perc alatt el is élveztem, azonban semmi nem állt le egy pillanatra sem hiába voltam az élvezetek magaslatán ugyan úgy basztak ahol értek. olyan 10 perc körül leállt a szám baszásával és kivette a szerszámot, mondta a barátomnak hogy állítsa le a gépet, ami egyébként maxon pörgött bennem.

Odébb tolta a gépet, ekkor láttam hogy a barátom is élvezi a kiselőadást mert a fotelben verte magának. A fejőgép az maradt, azonban a baszógép helyére a főnök lépett oda, és elkezdett körözni az ánuszomon, majd szépen lassan betolta a kupakját, a hatalmas oszlop hatására felszisszentem de ő csak tolta és tolta belém azt, amíg teljesen be nem fogadtam az, ismétlem 25 cm biztos volt az a nagy fasz. Szépen lassan kezdett el mozogni bennem, fokozatosan növelve a tempót amire nyögdécseltem is. Néha a fenekemre csapott amitől csak jobban és hangosabban nyögtem fel. Pár perc múlva szinte már állat tempóban baszta a hátsó felemet, ekkor a barátom megelégelte hogy őt kihagyják ebből felállt és elém állt hogy szopjam őt.

Engedelmesen persze bekapta az ő szerszámát is ami 20 cm hosszú lehetett hála az égnek. Szoptam szívtam köpködtem az álló faszt előttem ahogy tudtam miközben a fenekem eszméletlen ostromok alatt állt. Olyan negyed órája csinálhattuk már ezt amikor a barátom ment el leghamarabb az első lövése a számba ment amit ízlelgettem majd le is nyeltem a többi az arcomra ment így is elég szép adag volt.

Erre a hatásra én is elélveztem mivel a fejőgép nem tétlenkedett. Miközben élveztem és az élvezeti lökéseim történtek a záróizmaimat is kicsit erősebben összehúztam amit a főnök érzett is sőt olyan jól esett neki ez a kis plusz hogy ahogyan befejeztem az élvezést ő is elment bennem, de azért az utolsó rántásnál teljesen magára húzott engem és minden anyagát belém lőtte. Az ájulás szélé volta már szinte. Ezzel felhörgött és azt mondta jól van első nap elég lesz levette a fejőgépet rólam ami tele volt a nedűmmel. majd elengedte a láncokat is. Remegő lábakkal ültettek le a kanapéra és próbáltam kicsit összeszedni magamat.

Ekkor odalépett hozzám a főnök és mondta hogy nyissam ki a számat, ekkor a fejőgépben lévő anyagomat a számba öntötte és rám parancsolta hogy nyeljem le. Mit ne mondjak elég érdekes íze volt a saját anyagomnak de ez is ízlett...

Ekkor megjegyezte hogy jó szexrabszolga lesz belőled...
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 10379 alkalommal olvasták Perverz fantázia szextörténetét és 50 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák