Szextörténetek Szexhírek

Eliza hajszála (orál szex, sci-fi)

kan szextörténete
Arról szól, hogy orális szex közben meglendül a férfiak fantáziája. Sokan írták nekem, hogy nem bírták végig olvasni. Ők nem tudják, hogy mi a művészet.



Az átkerülés
A vagorok vakondszerű lények, akik a föld alatt élnek, embereket támadnak meg és hurcolnak le a föld alá, ahol megeszik őket.
A fekete, vállig érő hajú, hatvanas évei elején járó nő kinyitotta a szemét, még ágyban feküdt. Lassan tudatosult benne, hogy csak álmában nézte a vagorokról szóló tévéműsort. Úgy döntött, kicsit még az ágyban marad. Nem kell sietni. Minek is kellene sietnie? Egy Shaumbra-tudatú nő nem siet sehova.
Tekintete a könyvespolcra tévedt, rajta élete első spirituális témájú könyvével, amit az ágyból kikelve kézbe fogott és el is olvasott. Aztán jöttek az ezoterikus tanfolyamok. A közvetítések, mikor valaki egy másik dimenzióban élő magasabb tudatú lény szavait közvetíti. Az idősödő nő tudta, hogy közvetéskor a médium a saját gondolatait meséli el. Ő viszont valóban kapcsolatban áll egy másik dimenzióban élő lénnyel, aki Adamusnak hívja magát, és mindig kedves, mindig halkan beszél, mindig csak pár hangot. Abban a pár hangban benne van Erzsébet élete, az illatok, a vágyak, az utazások. A hangszerek hangjai. Minden feljegyzésre kerül az Akasha krónikában, amiből Adamus, a felemelkedett mester olvas fel.
Győrben, a Kodály Zoltán utcában, egy fiatal pár sétált; egy magas, vékony testalkatú, rövid, barna hajú férfi, és egy csinos, dögös, vörös hajú nő. Betértek egy presszóba, és a férfi udvariasan maga elé engedte a hölgyet, miközben lehetősége nyílt megfigyelni annak formásan kerek popsiját, amit csak még inkább kihangsúlyozott a testre feszülő, piros színű miniszoknya. Leültek az egyik asztalhoz és rendeltek magunknak egy kapucsínót, majd beszélgetni kezdtek. A szél fellibbentette egy nő szoknyáját a presszó előtti sétálóutcában.
- Mikor csináljuk meg?- kérdezte a férfi aggodalommal telve.
- Szerintem ma este - válaszolt a nő, majd hozzátette. - A spiritualitás közelébe sem mentem, csak hétköznapi, érdekes emberekkel beszélgettem. Sokkal jobb tanácsokat kaptam hétköznapi emberektől, akiknek a tapasztalatait az élet kovácsolta, mint ezektől a spirituális okosságokat hajtogató bölcsektől. Létezik egy nagyon hatásos gyakorlat, amit évekkel ezelőtt kezdtem el használni. Első lépésként, ha egy személyre vagy egy állatra gondolok, vagy ha először találkozom velük, minden alkalommal ezt mondom nekik: „Kívánom, hogy boldog légy!” Nagyon fontos, hogy ne csak kívánjam, hanem valójában úgy is gondoljam. És ez a gondolat mindent megváltoztat közted és az illető személy között. A dolgok ezután úgy fognak történni, hogy minden helyrebillen.
Hangokat sodort a szél. Egy pár veszekedett az egyik földszinti lakásban, a nyitott ablakon keresztül a kiáltásaik hangja messze elhallatszott. Egy férfi fizetett a szexért egy panellakásban. Az Akasha krónikát szállító csillaghajó hangtalanul siklott, nem volt légkör, amelyben a hangja terjedhetett volna. Amúgy sem volt zajos a meghajtóműve, a hajót az irányítójának saját pszichés energiája működtette.
Adamus, aki 120 cm magas volt, szürke színű bőrén visszatükröződtek a csillaghajó egyik folyosójának piros fényei. A vékony testéhez viszonyítva nagy feje volt, amin hatalmas, mandulavágású szemei fénylettek. Éppen visszarakta az egyik megfigyelési jegyzőkönyvet az Akasha krónikába, miután felolvasott egy részletet belőle egy férfinak, aki a Föld nevű bolygóról lépett vele kapcsolatba. Ezután a megerőltetéstől mély álomba merült, és hamar a REM fázisban álmodott.
Adamus mandulavágású fekete színű szemeiből lehetett olvasni az Akasha krónikát. A krónikát, amiben a múlt, a jelen és a jövő, vagyis minden le volt írva. Az is, hogy egy nap egy nő egy tévedés következtében egy gomb meg nyomásával, ami egy rakétát fog elindítani, el fogja pusztítani a csillaghajót, és a benne tárolt Akasha krónikát, a folyamatosan utazó könyvtárat.
A rövid, barna hajú férfi merengve nézte a vörös hajú nő melleit, és ábrándos tekintettel nézte a pincérnő popsiját. A pincérnő arcán félelem tükröződött; félt ettől az ábrándos tekintetű férfitól.
A vörös hajú nő nem csodálkozott azon, hogy a férfi bámulja a csajokat. Ismerte már jól. Négy éve ismerte már. Egy kapcsolattartó tartott előadást, aki élő mikrofonként szolgált egy másik dimenzióban élő lény részére. A kapcsolattartó Évának nevezte magát. Így mutatkozott be:
- Tizennyolc évesen egy szinte végtelen ideje létező bölcs szavait tolmácsolom, amik természetesen nem lehetnek a saját szavaim. Csalás kizárva. Élvezzétek az életet - mondta a lány és mosolygott közben, majd hozzátette. - Ezek már Adamus szavai voltak.
A másik dimenzióban élő lény Adamusnak hívta magát, aki az Akasha krónikát szállító csillaghajón szolgált, a Föld nevű bolygó folyosóján, és soha nem halott Éváról és a közvetítésekről.

Elizát ott, azon az előadáson szólította le a férfi, aki saját bevallása szerint szexőrült volt. Barna, rövid hajú, enyhén sasorrú és izmos testalkatú volt a rendszeres karateedzéseknek is köszönhetően. Megnyerő volt a modora, a kisugárzása és a férfias fellépése. A vörös hajú nő bemutatkozott a férfinak.
- Kudrow Eliza vagyok, matektanárnő. Ha elesek, remélem, valami puhára esek.
Tömény szexuális energiát érzett a férfiból áramolni felé, és a kapcsolattartó arról beszélt, hogy élvezni kell az életet, és hogy a csillaghajó képes átmenni egyik világból a másikba, így éli túl mindig a világvégéket az Akasha krónika.
Romantikus győri éjszaka volt. Eliza férje éppen Dél-Amerikában volt.
Bármit mondott az ábrándos tekintetű férfi, az biztosan elért a nő szívéig. Pár órával később már szeretkeztek az első útba eső panzió szobájában. A férfi lehunyta a szemét és élvezte, ahogy a dögös vörös hajú nő a szájába veszi a nemi szervét, és puha ajkaival megszorítja, majd lágyan szívni kezdi. A férfi mindeközben a csillaghajón lévő Adamus mesterrel beszélgetett. Csakis az orális szex segítségével volt képes olyan transzállapotba kerülni, ami lehetővé tette a csillaghajón történő látogatását. A nő nem sejtette, hogy egy olyan férfit szop le, akinek a szelleme Adamus mesterrel beszélget, a felemelkedett lénnyel. Egy elejtette félmondattal rákérdezett:
– Jól szop?
– Nagyon jól - válaszolta neki a férfi - hamar sikerült transzállapotba jutnom.

A hölgy abbahagyta a franciázást, és a férfi szelleme visszatért a testébe. A nő visszahúzta a bőrt a kezével a férfi makkjára, majd a kemény melleivel gyengéden, lágyan, rutinosan lehúzta. A férfi élvezte a női mell érintését, ahogy az hozzáért a makkjához. Eliza kemény mellbimbója.
- Elölről vagy hátulról szeretnéd? - kérdezte a nő.
– Elölről - válaszolta bizonytalan hangon a férfi.
A nő szétrakta lábait. A férfi ráfeküdt és próbálta beigazítani a nemi szervét a hüvelybe.
- Kicsit feljebb - mondta a nő, végül a kezébe vette a férfi farkát és ő rakta be. A férfi ösztönösen párzó mozdulatokat végzett. Mikor megállt, akkor a nő mellbimbóját vette a szájába és mohón szívta.
– Mégis inkább hátulról szeretném - mondta a férfi.
A nőnek csodálatosan szép, nőiesen ívelt volt a háta, a popsija gömbölyű, a combjai hosszúak és formásak. A férfinak sikerült elsőre beigazítania a nemi szervét a hüvelybe; betolta a farkát és gyors mozdulatokkal járatta ki és be. Mikor megállt, akkor a nő melleit vette a kezébe. Mikor érezte a férfi, hogy majdnem elélvez, megszólalt.
– Most elölről szeretném.
Ráfeküdt a csajra, ezután a nő berakta a férfi merev farkat a hüvelyébe, és oldalt fordította fejét. A férfi pár perc párzó mozgás után egy hangos nyögés kíséretében elélvezett. Lefeküdtek egymás mellé, majd a nő a férfi vállára hajtotta fejét és arra gondolt, hogy tulajdonképpen nem is volt rossz. Végül is ez mégiscsak jobb, mint otthon egyedül nézni tévét. A férje nagyon mesze van, a gyereke pedig holtan született tizenkét évvel ezelőtt. A férfi tippmix szelvényét kereste az aktus után. A nő kinézett a panzió szobájának ablakán, és egy rekedtes hangú férfira gondolt, akit soha nem látott, és a hangját is csak egyszer halotta. Nagyon sokszor küldött neki üzenetet online.

- Online üzenetküldés a dimenziók között is lehetséges - mondta Adamus mester, aki Kudrow Eliza mögött állt a panzió erkélyén. Kíváncsi lett a hölgyre, aki jól szop, és aki lépésenként halad önmagában befelé, ezzel megismerve saját bensőjét. A nő rózsaszínű köntösben volt, és nézte Győr felragyogó fényeit. A hangot hallva a nő hirtelen megfordult, de senkit sem látott az erkélyen. Nem csodálkozott azon, hogy senkit nem lát, és tudta jól, hogy a hang igazat beszélt.

- De a szomszédok, remélem, nem fogják észrevenni. Tudod, a panellakásban minden áthallatszódik - aggodalmaskodik a férfi.
- Teljesen csendes a dolog - válaszolt közönyös hangon a nő.
- Nem a Holdon vagyunk- mondta a férfi, és felnevetett. - Ugyanakkor veszélyes a dolog - folytatta a gondolatmenetét. Majd arra gondolt, hogy a Hold üreges belsejében a Földről elrabolt szűz kislányokkal fajtalankodnak a földönkívüliek. Egy nő mesélte neki korábban, hogy ő tízéves korában leszopott egy földönkívülit.
- Egy dolog vigasztal: tökmindegy, eddig sem értett senki - szólt közbe a vörös hajú nő.
– Ismerős - válaszolta a férfi.
„Főleg, Eliza, ha nem hagyod, hogy kihasználjanak.” Ez a mondat csengett a vörös hajú nő fülében, miközben nézte a vele szemben ülő férfit.
Később a nő elmerengve kinézett az ablakon, hangokat hallott a fejében, és arra gondolt, hogy ő is egy kapcsolattartó egy másik dimenzióban élő lény számára, aki vele üzen az emberiségnek.
A vele szemben ülő férfi vörösbort rendelt magának. A nő úgy látta, mintha a pohárban alvadt vér lenne. A férfi belenézett a nő sötétzöld szemébe. Eliza nem volt képes viszonyozni a férfi kedves tekintetét, inkább belenyúlt a zsebébe, megfogta a telefonját és arra gondolt, hogy bárcsak felhívná a rekedtes hangú férfi. Egy zenekar régi dalokat játszott a bisztróban. Kintről dalok szűrődtek be. „Vajon a másik dimenzióban van zene?” - gondolta a nő magában. „Vagy ott is csak házak vannak és rohanó emberek? Néha egy szeretkezés egy idegen férfival, pár online üzenetváltás egy másik dimenzióban élő lénnyel, akinek egyszer halotta a rekedtes hangját álmában”

Két évvel a bisztróbeli beszélgetés előtt Eliza nehezen tudott elaludni. Este egyedül volt a lakásában, a férje ismét Brazíliában egy üzleti úton. Eliza a hálószobából kiment a konyhába, leült a konyhaasztalhoz és rágyújtott egy cigire, miközben arra gondolt, hogy felmegy a chatoldalra, de végül meggondolta magát. Nézte, ahogy úszik cigarettafüst a levegőben, majd úgy döntött, hogy mégiscsak felmegy a chatoldalra. Miután fellépett, rajta kívül egy másik név bukkant fel, aki rögtön írt is a nőnek.

– Persze, de csak ha azt akarod, hogy szeressen - írta Eliza.
– Nem szeretném őt bántani, hiszen a gyermekem - válaszolta az „orális sec” név mögött rejlő egyén.
– Tudom, de nem te döntesz – jelentette ki Eliza határozottan.
– Hanem az energiáim?
– Akkor majd a karma biztosítja, hogy szenvedjen. Logikus – írta Eliza zárszóként, és megállapította, hogy ismét felkavarta a csevegőtársa. Kikapcsolta a laptopját, és rágyújtott egy újabb cigarettára. A konyha már füstben úszott. Eliza megint elmerengett a levegőben úszó cigarettafüstben, és észrevette, hogy a csevegőtársa eközben kilépett a chatoldalról. Eliza elkezdett írni.

„Van egy mai történetem, egy mai felismerésem, vagy mim. Nem tudom, hogy felismerés-e, mert akkor lesz azzá, ha valóban profitálok is belőle valamit. Egyelőre csak elámultam azon, hogy mekkora hatalmas dolog ez, meg ehhez hasonlók… Elmondok egy történetet úgy, hogy kivonom belőle az összes érzelmet. Majd ugyanazt a történetet leírom úgy is, hogy csak az érzelmek, érzékek kapnak szerepet majd benne. Szerintem egyébként nagyon érdekes lesz. Ebből fakad a tulajdonképpeni felismerés is.
Egy történet, amelyből ki van vonva az összes érzés és érzelem.
Ülünk a kilátóban. A többiek nincsenek még itt, majd jönnek. Megjöttek. Ők is kérnek egy üdítőt, kávéznak. Felmegyek a kilátóba, otthagyom az üvegezett teraszt. A nővérem lányai velem jönnek. Fogom magam, és lemegyek a lifttel, ők pedig jönnek utánam. Beszállok az autóba, ők körbementek, már várnak rám. Lemegyünk autóval a székesegyházba, és megmondom Tamásnak, kizárólag neki, hogy köszönöm, hogy figyelembe vette az érzéseimet. A többiek tudják, hogy ez rájuk egyáltalán nem vonatkozik. Kicsekkolunk a szállodából, kis séta után elindulunk hazafelé az autópályán. Hosszú az út hazáig. Újra itthon vagyunk…
Most előadom a második verziót, kizárólag érzelmekkel leírva a történteket.
Fantasztikus a kilátás. Imádnék most egy gőzölgő kávét! Jaj, de sokat ettem, nem bírok még ráadásul egy kávét is meginni! Annyira kedves a pincér, rábeszél egy kapucsínóra, mert az szerinte nem is olyan sok…”

Hideg lett a konyhába. Eliza, arcát jeges fuvallat, szívét jeges rémület öntötte el, tudta, hogy a szellemek érkezését gyakran kíséri hideg. Már kislány korában megtapasztalta a hideg és a szellemek közti kapcsolatot. A nő megrémült. Biztos volt benne, hogy Dávid a fia akit holtan szült jelen van a konyhába. Eddig egy alkalommal látott kísérteteket, még kislány korában éjjel az ágyból. A szőnyegen négy szellem játszott egy fura játékot, egy társas játékot. Félt, hogy egy nap kérni fogják a szellemek, hogy csatlakozzon a játékhoz. Egy nap mindannyian csatlakozni fogunk a játékhoz.
Kopogást hallott a háló szobából. Nagyon szerette volna ha nincs egyedül, de a párja több ezer kilométeres távolságra van tőle. Erzsébet a barátnője, kicsit talán több is mint egyszerű barátnő aki egy szinttel feljebb van. Ő is jó lenne ha itt lenne- gondolta Eliza , majd hirtelen fel állt és bement a hálószobába, a kopogások gyors egyenletes ritmusban ismétlődtek, a falra vérrel pontosan az ágy felett, de legalábbis sötét piros színű folyadékkal, ezt volt írva "a fiad vagyok" a nő hangosan sikoltott és a szája elé rakta kezét, majd háló ingében, ami sokat engedett látni a melleiből kirohant a lépcsőházba, szerencsére egy férfi sem jött vele szembe. Felment egy emelettel feljebb és becsengetett Erzsébethez. Éjfél volt épen.
Kinyílt a lakás ajtó, egy álmos szemű, fekete vállig érő hajú idős nő, háló köntösben jelent meg.
-Megjelent újra?- kérdezte Erzsébet - és ránézett Eliza formás egy kezes melleire.
-Igen- válaszolt Eliza -Bemehetek, itt aludhatok?- kérdezte hisztérikus hangon
A Kodály Zoltán utca egyik tíz emeletes panel házának a legfelső szintjén két nő feküt egy ágyban és beszélgettek. Egymás felé fordulva a félhomályban érezték a egymás testének a melegét, a másik egyenletes légzését. Erzsébet örömmel nyugtázta, hogy Eliza megnyugodott, hiszt egyenletesen lélegzik, már nem kapkodja a levegőt.
– Tudod, mostanában, mikor egyedül vagyok, mindig félek, félek, hogy nagy baj fog velem történni- mondta Eliza- Félek, hogy játszanom kell a társas játékkal, és félek, hogy veszíteni fogok.
Erzsébet, látta Eliza arcán a rémületet.
– Nyugodj meg- mondta az idős nő, és gyengéden átkarolta Elizát.
Ismerete jól az egy emelettel lejjebb lakó nőt. Szíve mélyén sajnálta, de azt soha nem fogja elmondani neki, hogy miért sajnálja. Bár egy nap minden ki fog derülni.
– Át kell menned egy másik dimenzióban, de nem a testedből kilépve a testeddel együtt- mondta Erzsébet
-Lehetséges ez?- kérdezte Eliza, s arra gondolt, hogy jó lenne Erzsébethez bújni szorosabban, lágyan teljesen meztelenül hogy érezze a bársonyos bőrének a melegét, ami felolvasztaná a félelemtől jégé dermedt szívét.
– Igen, meg kell törnöd a varázst.- mondta Erzsébet. -Én, tudom, hogy lehetséges, gyakran voltam már odaát, sőt néztem odaát régi filmeket is, és láttam lebegő autókat. Mást nem láttam, át kell menned és találkoznod kell azzal a lénnyel aki a faladra írt üzeneteket. Elmondod neki, hogy, nem kérsz belőle.- jelentette ki Erzsébet határozottan
– Ilyen egyszerű lenne?-kérdezte Eliza
– A doboz segít- mondta Erzsébet – és türelmetlenül szájon csókolta Elizát.
Győrben megeredt az eső, Kodály Zoltán utcában folyt a víz, Erzsébet lekapcsolta az éjjeli lámpát és a sötétben Elizához bújt.
Eliza felébredve a merengéséből, észre vette , hogy megeredt az eső, a sűrű kövér eső cseppek záporoztak az utcán. A dobozra gondolt. Az arany színű dobozra amit Erzsébet a konyha szekrényének a tetején tárol, és amitől Erzsébet életében először kért valamit. Észrevette, hogy Árpád nem ül vele szemben.
- Biztos mosdóba ment-gondolta Eliza. Bele kortyolt a vörös borba , és jól eső érzésekkel nyugtázta, hogy picit berúgott. És mintha a részegségen kívül Erzsébet parfümjének az illatát is érezné, mintha itt lenne mellette csak láthatatlanul. Eliza önkéntelenül meg borzongott, itta a vörös bort és arra gondolt, hogy a bornak lelke van.
A vörös hajú nő fekete harisnyában és piros magas sarkú cipőben volt. Ami kihangsúlyozta a szemre való formás lábait- Olvasta Adamus az akasha krónikában, Eliza édes anyának a szintén vörös hajú ötvenes éveiben járó nőnek, aki ott állt Adamus mellet a föld nevű bolygó folyosóján
Veronikának, a csillaghajó hosszú zöld színű, piros fénnyel megvilágított folyosóján állva némán olvasott Adamus fekete színű mandula formájú szemeiben. A folyosón ahol a lépések évszázadokat, évezredeket ölelnek át. A folyosón, ahol mindenkinek végig kell menni, piros fény világította meg Adamus arcát, fekete nagy mandula formájú szemei kifejezéstelenül néztek.
Adamus mesélt az édesanyának a gyermekéről. Veronika látta, Eliza életét Adamus szemeiben.
– Meg kell ezt beszélni- mondta Árpád- miután vissza jött a mosdóból- Majd rövid gondolkodás után hozzá tette- Nagy veszélybe kerülhetünk.
- A nő mosolygott, és a rekedtes hangú férfira gondolt
- Ma este megcsinálom- jelentette ki ha segítesz jó, ha nem akkor egyedül is -mondta határozottan Eliza.
Árpád kifizette a pincérnőnek a vörös bort , időközben elállt az eső, és elindultak a Baross utca felé, ott elvegyültek a forgatagba, Győrben, megerősödött az északi szél, a a fények felragyogtak.
Sétáltak a Baros utcán . Judit és Szilvi jött velük szembe egy leszbikus pár, szintén Eliza lépcsőházában laknak a második emeleten. Szilviről tudta Eliza, hogy prostituálóként dolgozik, és hogy a panel lakásában fogadja vendégeit. Mosolyogva üdvözölték egymást
– Jövő héten Hollandiába utazunk, újságolta vidám hangon Szilvi, felőlem parti lesz, már többször voltunk, és mindig nagyon élveztük.
Eliza eszébe jutott Erzsébet, volt egyszer egy szexuális vonzódása a hatvankét éves hölgy felé, ami kiteljesedett. Mikor feküdtek az ágyon, és hangokat hallgattak, az álom , a vágyak, az érzések hangjait, abban dimenzióban, ahol minden hang.
Judit kifejtette, hogy szerinte a meleg férfiak mások mint a hetero szexuálisak. Szilvi a magas vékony test alkatú, tű sarokban tipegő bombázó elégedetten hallgatta a mellette elsétáló férfiak elismerő fütyülését és bezsebelte az elismerő pillantásokat. A fiatal csajok elbúcsúztak.
Árpád megfogta Eliza kezét és sétáltak tovább. Ács Dezső, Eliza lépcső házában a földszinti lakója jött velük szembe. Negyvenes éveiben járó őszes hajú, vidám természetű, alacsony, picit pocakos férfi
-Áldás és fényt- mondta már messziről.
Beszélgetni kezdtek, Ács Dezső meghívta a őket forralt borra. Egy indián férfi pán sípon zenélt, Dezső megjegyezte, hogy érdekli az észak amerikai indáiánok hit világa, hozzá tette, hogy volt sziú törzs főnök. Abban profi volt.
Eliza a pán sípon zenélő férfi zenéjét, ahhoz a zenéhez tartotta hasonlónak amit az ágyon fekve Erzsébettel hallgatott, az érzések hangjai, a világból, ami csak hangokból áll.
Ács Dezső megjegyezte, hogy graviton űrhajó meghajtó művön dolgozik. Árpád kinevette.
Majd meghívta Dezsőt egy újabb forralt borra ,Árpád fizetett, beszélgettek.
– Van ez így- mondta Ács Dezső
-Egy kicsit ez a spirituális fejlődés magányos út valahol- jegyezte meg Eliza
– És mégis valahogy fordítva- tette hozzá Ács Dezső
– Magányos, de nem szomorú – tette még hozzá Eliza-Tudod Dezső mert én mindig magányos farkas voltam, mostanában pedig mintha jobban szükségük lenne az embereknek rám, jobban szeretnek velem lenni....magyarán, ha így megy tovább, ugyan nem lesz magány, de mások problémái lesznek a központban- fejezte be a gondolatait Eliza
Jó kedvűen itták a forralt bort az indián férfi továbbra is pán sípon zenélt. Eliza, hallgatta a zenélő férfit és a gondolatai messze jártak. Tartott az estétől, ugyan akkor tudta, hogy a tervét végre fogja hajtani.
– Szerinted létezik több dimenzió?- kérdezte Árpád
Dezső, bele kortyolt a forralt borába és szemügyre vette Eliza formás lábait.
– Ennek a dimenziónak is meg vannak a maga előnyei- válaszolta.
– Tapasztalat gyűjtésre kiváló ez a világ- mondta Árpád
– Így van- válaszolt Dezső
Ács Dezső időközbe elbúcsúzott tőlük, a gondolataiba merülő Eliza nem vette észre a búcsúzást. Nézte az utcán sétáló embereket és a lélek vándorlás és az Akasha krónika közti összefüggésen gondolkodott, például mennyi inkarnáció kell még, hogy az orális sex nevű nick névvel össze jöjjön? Még legalább kétszáz, - gondolta Eliza, és tudta, hogy a cset oldali beszélgetések is megjelennek az akasha krónikában. Az orális sex nick név egyszer felhívta álmában , ő volt a rekedtes hangú férfi aki jelentkezni akart matek korrepetálásra. Azt álmodta, hogy, futtnak a hajnali réten és átölelelnek egy nagy fát. A férfi előzőleg mondta, hogy meg mutatja, hogy milyen egy őrült reggel.
A Kodály Zoltán utcában, az ötös panel lakás tizedik emeletén, egy idős fekete vállig érő hajú hölgy leült az íróasztalához és bekapcsolta a laptopját. Egyedül volt a lakásban.
– Sziasztok!-Írta be és mosolygott
- Engem nem, zavar, hogy utáltok.- Írta és újra mosolygott.
Kis idő múlva kiment konyhába, megnézte, hogy mi van a mikró hullámú sütőbe . Később kiment az erkélye el szívni egy száll cigit. Eszébe jutott, hogy nem is olyan rég voltak egy ezoterikus találkozón, ahol, a lényeg a füves cigi szívása volt, Erzsébet, akkor szomorúan állapította meg, hogy semmit sem érez a füves cigi hatásából, És örömmel nyugtázta, hogy három ezer évvel ezelőtt, olyan élményekben volt része a boszorkány hegyen, amit más el sem tud képzelni. Mikor kapcsolatba került az arany dobozzal, a doboz ott van a konyha szekrénye tetején, senki sem fogja el lopni, tud a doboz magára vigyázni. Több eszköze is van erre, sokan őrültek már meg, mikor el akarták lopni. Pár éve betörtek Erzsébethez,mert a kilencedik szinten, alatta lakó Szilvi, akiről mindenki tudta, hogy prostituált, rossz szokásához híven, nem csukta be maga után lépcső ház akkortájban nagyon is rossz bejárati ajtaját, egy rabló bejutott a házba. A huszonnégy lakás közül épen, Erzsébethez tört be, egy kulcs segítségével. Hamar megtalálta Erzsébet ékszereit, végül a dobozra is figyelmes lett a konyha szekrény tetején, levette, és örömmel az arcán, el akarta tenni a nejlon szatyrába, doboz teteje lassan kinyílt...
Verter rendőr, Győri körzetben dolgozó nyomozó a konyhán feküdve, konyha késsel a szívében találta meg férfit, az összes haja ki volt tépve, és az arcára volt dobálva. Megállapították, hogy férfi betört Erzsébet lakásába, elrakta az ékszereket a nejlon szatyorba, utána lefeküdt a konyhába a padlóra, kitépkedte a kezével az összes haját az arcára szórta, majd a keze ügyében lévő konyha késsel a saját szívébe szúrt, rögtön szörnyet halt
Verter egy üzenetet olvasta Erzsébet hűtő szekrényére ragasztva.
"Erényeket kell gyűjteni, mint egy játékban ahol meg pontokat kell gyűjteni. Vannak a hacukába beöltözött , és hangzatos neveket címeket birtokló valakik. De hát a szomszéd öregasszonyba is van annyi szeretet ,ha nem több szeretet aki a virágait locsolja, mint az ilyen hacukás megmondó emberekbe. De van akinek a diplomák, a címek, a hacukák fontosak, ezek jelölik ki számára az utat. A jó út, ami, felső fokú iskolákkal, van szegélyezve. Ez biztonságot ad,és jó buli, a diploma át adók, Tehát minimum két tábor van, egyik az iskolai, és úgy általában a rendben hívők tábora. A másik tábor, egy fokkal lazább. És szabadon próbál szárnyalni mint a hippik a hetvenes években. Egyik tábort sem minősítem, hogy jó vagy rossz? Végül is mindenki maga tudja, hogy mi jó neki. Keresik a végső igazságot, mint Indiana az elveszett frigy ládát."
Verter nagyot mosolygott a frigy ládán- Ekkora egy baromságot- gondolta magában.
Erzsébet tudta, hogy az arany színű doboz okozta férfi bizarr halálát, erről azonban nem szólt senkinek. Verter rendőr, pár nap múlva lezárta azt üggyet, azzal, hogy bizzar öngyilkosság történt.
– Ácsék- mennek sétálni- gondolta Erzsébet, mikor lefelé nézett az erkélyről és egy közép korú férfit és nőt látott és úgy érezte, hogy újra ott van a boszorkány hegyen. És az ég újra sötét lesz, csak a sarkcsillag ragyogott, Erzsébet felnézett a sark csillagra, és mosolygott, akkor is mosolygott mikor kopogást halott a konyhából. Csak a szellem macskák randalíroznak- gondolta
Szívta cigit, egy hideg fuvallattól, megborzongott, rossz érzése támadt, rögtön a dobozra gondolt. Tudta, hogy egy szellem jár a konyhába, de nem nézett hátra ugyan olyan nyugalommal szívott tovább, ahogy a szellem megérkezése előtt tette.
Tudta jól, hogy a szellemek rendszeresen meglátogatják a dobozt, talán élet erőt nyernek belőle, nem tudta pontosan , azzal azonban tisztában volt, hogy csak ő és Adamus birtokolhatja dobozt, és hogy ilyen jó őrző védő berendezése rajta kívül senkinek sincs, még az alakjára is vigyáz doboz. A doboz, életben tartja testét. De ha kérné, akkor, kérhetne új testet, a doboz hatalom, afféle szellem aki teljesíti kívánságokat, Erzsébet még soha nem kívánt a doboztól. egyszerűen tudomásul vette, hogy ez test amiben jelenleg él hatvankét éves. Tudta, és érezte, hogy nem szabad kérni doboztól, bár kérhetne bármit. Olvasta az Akasha krónikában, természetesen ő is Adamus szemein keresztül, hogy doboz, a csillaghajó és az Akasha krónika elpusztulása után döntő szerephez jut. Erzsébet nem tudta, hogy mi lesz a doboz szerepe, és Adamus sem tudta.
Vissza ült a laptopjához és beszélgetett a barátaival. Írtak egymásnak, a nő szomorúan tapasztalta, hogy mindenki hülye rajta kívül, és újra csak feltűnt neki, hogy egy másik dimenzióban élő lény is csetel az oldalon. Szintén feltűnt neki, hogy Elizát akarja a lény.
Erzsébet látta, hogy a fura szerzet minden nőnek udvarol cseten, és az energiájával mindenkit le is vesz lábáról. Erzsébet tudta, hogy őt is meg akarja dugni a lény, aki képes férfi testbe be költözni, és aki Szilvi, az egyel lejjebb lakó prosti visszajáró vendége, fiatal férfi testébe költözve. Aki Tamásként mutatkozott be Erzsébetnek, mikor egyik délelőtt össze futott vele a lépcső ház bejárati ajtajánál. Tudta, Erzsébet, hogy a férfi, miért jött.
Erzsébet, kíváncsian olvasta a lényt, akinek nick neve orális sex volt. Elolvasta az eszme futtatását az ufókról. És bánta, hogy becsapta Elizát., azzal, hogy állította, hogy ismeri a másik dimenziót, pedig soha nem járt ott. de nem kell tojást tojni ahhoz, hogy tudjuk, hogy milyen a rántotta.
Erzsébet lehunyta a szemeit érezte a szelet az arcán , és lazán fókuszált egy helyre, repülő autókat látott. Mosolyra húzódott a szája, és úgy érezte,hogy valaki megfogja a kezét, kinyitotta a szemeit és nem látott senkit. Sötét éjszaka volt, ragyogtak csillagok,éneket hozott a szél és egy autó riasztója bekapcsolt. Az érzések hangjait hozta a szél, kiáltásokét, nyögések, félelmek, szerelmek hangjait.
A kilencedik emeletre megérkezett a vörös hajú nő és a párja. A férfi részeg volt sok forralt bort ivott. Leült egy fotelba a nő kinyitotta az ablakot, arra gondolt, hogy mozdulataiban nincs semmi elegancia. Eliza, rágyújtott egy cigire és már bánta, hogy berúgott, talán olyan dolgokat is elmesélt amit később nagyon bánni fog, de van idő mindent helyre hozni.
-Ugye van idő? kérdezte saját magától, a szobában nézte világos zöldre festet falat, senki sem gondolná, hogy itt nem is olyan régen egy felirtat volt, amely szerint a fia járt itt, aki holtan született. Érezte, hogy olyan felirat, soha nem fog megjelenti, hogy bocsánat. Lerogyott az ágyra, viccesnek találta, hogy Árpád rosszabbul bírja az italt mint ő, még a szobába is behallatszik horkolása, amit Eliza undorítónak tartott.
A férfi használhatatlan állapította meg nő, és ráadásul el is aludt. Eliza leült konyha asztalhoz és rágyújtott egy újabb cigire, a telefonját maga elé rakta a konyha asztalra, és remélte, hogy a rekedtes hangú férfi felfogja hívni. Várt néhány percet, és fel tett egy kávét főzni, amíg a kávé a gáztűzhelyen volt oda ment a konyha szekrényhez és elő vett egy sárga színű kis mértet téglalap alakú dobozt. Letette a konyha asztalra és felnyitotta fedelét, majd egy határozott mozdulattal kitépte az egyik hajszálát. Majd egy határozott mozdulattal bele rakta az aranyszínű dobozba és lecsukta a doboz tetejét. Mindkét tenyerét a dobozra rakta, és lehunyta a szemeit, mikor kinyitotta nem látott semmit, csak sötétséget, kirohant konyhából, abban az irányban amerre a konyha ajtót sejtette, végül kijutott a lépcsőházba, és futott fel tizedik emeltre, csengetett Erzsébet lakás ajtaja előtt. Rövidesen kinyílt.
Fent a tizedik emeleten, a nő megborzongott, kinézett az balakon, és csak teljes sötétséget látott. Mintha eltűntek volna a csillagok Rossz elő érzése támadt, rágyújtott egy cigire - Majd meglátjuk, hogy mi lesz- mondta csak úgy magának, a szobában, halk kopogás hallatszott, nem nézett hátra, inkább nagyot szívott , tudta jól, hogy a doboz eltűnt a konyha szekrény tetejéről.
Csengettek. Kinyitotta a lakásának az ajtaját Erzsébet és mobil telefonjával bele világított Eliza szemeibe és csak annyit mondott, hogy- gyere be- a telefon fényénél beszélgetni kezdtek.-Megcsináltad?- kérdezte Erzsébet?
-Igen- válaszolta a vörös hajú nő és cigeretátt keresett a zsebében. Rágyújtott , a fel lobbanó cigaretta fényénél, idősnek látszott Eliza arca. Erzsébetnek úgy tűnt, mintha tíz évet öregedett volna
-Eliza doboz hol van?- kérdezte Erzsébet,
-A konyha asztalon- válaszolta a nő.
- Ott hagytad? kérdezte rémült hangon Erzsébet.
Eliza nem szólt semmit hanem villám gyorsan kirohant a lakásból és cseppet sem csodálkozott azon, hogy a félelemtől lát a sötétben , hamar leért egy szinttel lejjebb. A konyha asztal üres volt, valaki elvitte a dobozt és meglepően hideg volt a konyhába. Eliza vissza futott Erzsébethez, aki az erkélyén várta.
- Nem láttok fényeket, csillagokat- mondta Elizának, mikor észre vette a nőt. - A doboz gondolom eltűnt- tette hozzá Erzsébet.
Van egy rossz hírem, átkerültünk a másik dimenzióba,- mondta Erzsébet, ketten álltak az erkélyen és nézték a csillagok nélküli fekete meny boltot. A távolban mintha ha egy hegyet láttak volna. Egy réten állt a lépcsőház, olyan sík volt a rét mint az alföldi rónaság.
Ezen az éjszakán a doboz volt a rendező és mi a szereplők. - mondta Erzsébet,- és nagyot sóhajtott.

A megmentőcsapat
Nézzük meg ,hogy innen be tudunk lépni cset oldalra -mondta Erzsébet -derűs és nyugodt hangon, a telefon fényénél vissza mentek az erkélyről a lakásba. Erzsébet felnyitotta a laptopját és beírta a jelszavát a cset oldalra, vissza fojtott lélegzettel nézték a monitort, betudnak lépni állapították meg. Szerencséjük is volt, Dezső a földszinti lakó szintén cset oldalon volt.
Erzsébet rögtön írt neki.
– Szia Dezső,
– Szia- válaszolt a férfi
- Nem tapasztalsz valami furcsát?- kérdezte Erzsébet- és érezte, hogy Dezső nem került át más dimenzióba.
- Kellene?- kérdezte Dezső
Erzsébet, elmesélte, hogy ő és Eliza és az egész lépcső ház átkerült egy másik dimenzióba.
– De én itt vagyok a lépcsőházban pár perce jöttem meg a sétálásból, és nem kerültem át- írta Dezső
Erzsébet felvilágosította a férfit, hogy tárgyak több dimenzióban is létezhetnek egyszerre, de az élőlények csak egy adott dimenzióban.
- Segítened kell nekünk Dezső- írta Erzsébet.
Majd hozzá tette- Keresd fel Jenőt, tőle kérj segítséged, mondd el neki, hogy mi történt,
– Úgy lesz- válaszolta Dezső
– Most rögtön- írta Erzsébet, és utálta, hogy Dezső segítségére szorul. ő, aki az utolsó boszorkány hegyi boszorkány. Egy Ács Dezső segítségére van rá szorulva, dühösen lecsapta a laptopja fedelét. Látta, hogy potyognak Eliza könnyei, átkarolta a zokogó nőt. Fénybe borult a szoba, véget ért az áram szünet.
– Nyugodj meg, semmi baj nem lesz- súgta a fülébe, és érezte ahogy Eliza teste remeg félelemtől, és érezte, hogy Eliza kemény mellei az ő melleihez érnek, bár a textil nem sokat hagyott érezni.
Judit , a huszonhárom éves egyetemista lány le ment egy emelettel lejjebb a barátnőjéhez . Egy harisnya kötős csaj nyitott ajtót
- Mi történt?-Kérdezték egymástól, majd tanácstalanul néztek.
Szilvi, belenézet Judit szemeibe és csak annyit mondott,hogy baszódjanak meg, már megint áram szünet van, és a nőkre jellemző lágysága átkarolta a barátnőjét, szorosan egymáshoz bújtak
– Te is érzed, hogy milyen hideg van?
– Gyere, megmelegítesz?
Egy órával ezelőtt , Szilvi, épen leült az ágyra kinyitotta a száját és közelített a férfi ágyékához, majd hallotta fickó rekedtes hangját és hirtelen sötét lett.
A nő egy pillanatig arra gondolt, hogy a férfi hangjától lett sötét,
– Ilyen se volt még?
-Most mit csináljak?-Kérdezte a férfi és elkezdett felöltözni.
Kellemetlen helyzet, a nő a zöld szemeivel próbált látni a sötétben végül a telefonal világított és vissza adta a férfinak a pénzt, . A rekedtes hangú férfi elbúcsúzott Szilvitől majd elindult lefelé a lépcsőházba.
Szilvi és Judit végül úgy döntöttek, hogy lemennek a földszinten lakó Ácsékhoz , de hiába csengettek be senki sem nyitott ajtót
Ácsék szobában ültek és...
– Kimegyek az erdőbe, Jenő bácsihoz jó tanácsot kérni- mondta a feleségének- mert a felebarátaim lépcsőházastul át kerültek egy másik dimenzióba és szeretnének vissza jönni.
– Ne maradj sokáig- mondta a feleség és nézte a sváb a tévét.
Az erdőben, Dezső miután kiszállt az öreg Ford mustrang autójából , lezárta a kocsit , hogy el ne fusson őzek után, hiányzott a férfinak a két éve elhunyt labrador kutyája, az állat elhunyta után az autóját tekintette a kutyának.
Jenő bácsi, akinek a szakálla olyan volt mint a mikulásé, és akit gyakran néztek hajléktalanak a kopott ruhája miatt. Mintha előre megérezte volna a látogatóját, talán meg is érezte, Dezső szerint ez valószínűbb. Kint állt a vadász ház verandáján- Adjon isten- Adjon isten -Üdvözölték egymást, Dezső rögtön lényegre ért
- Kérsz forralt bort- ? kérdezte Jenő bácsi, a meleg szobában itták forralt bort
- Akkor elmondom- kezdte a válasz adást Jenő bácsi
-Át lehet menni másik dimenzióba, de ahhoz segítséget kell kérni, én ide tudom hívni segítséget, mondjuk más megoldást nem láttok.
-Biztos, hogy vissza akarnak jönni?-kérdezte Jenő bácsi
-Szerintem, biztos- mondta Dezső
-Az on line üzenetben, elégé kétségbe esetnek tűntek, nem úgy tűntek mint akik megtalálták a valódi otthonuk.
Jenő bácsi, kinézett a vadász ház ablakán
– Az én otthonom, itt van az erdőben.
Jenő bácsi újabb bögrébe töltött forralt bort, Dezső kinyitotta a laptopját,
- Ne írj vissza- lehet, hogy nem fog sikerülni, nem jó feleslegesen izgatni őket.
- Jöjjön Dezső- mondta Jenő bácsi és kimentek a faház előtti tisztásra.-Hozzunk szénát.
Jenő bácsi gázolajos kannát hozott és a szénára egy keresztet locsolt két kifelé mutató félkörrel az oldalán. Dezső érezte a gázolaj jellegzetes szagát.
Nem fog fel gyulladni az erdő?- Kérdezte Dezső
Ugyan már- Mondta Jenő bácsi- Inkább segítsél, hordani kell még szénát.
Jenő bácsi komótosan rágyújtott egy cigire
- Álljál hátrébb a kutyával- mondta Dezsőnek. A férfi hátrább áll az autójával és Jenő bácsi rádobta az égő cigit a gázolajra ami a következő pillanatban már lángolt.
- Menyünk be a faházba, a tűz pár perc alatt el fog aludni. Talán közeli főútról nem veszik észre. Rossz lenne a néző közönség, mikor az ufó megérkezik- mondta Jenő bácsi
A meleg faházban, Dezső megkérdezte, hogy sokáig fog ez tartani? A feleségemnek nem mondtam, hogy sokáig elmaradok
Jenő bácsi szélesen mosolygott és töltött egy bögre forralt bort. -A feleségének, ez a dolog csak öt percnek fog tűnni, mikor be lép a lakásba azt fogja mondani.
- Miért jöttél vissza? Vissza jövéskor, picit utazunk az időben.
Dezső izgatottan itta a forralt bort, meg valósul a gyerek kori álma, látni fog egy ufót, sőt rögtön utazni is fog vele. Sőt rögtön egy nagyon fontos küldetésben vesz részt, a barátait kell meg menteni.
– A hegyi úton megyünk, az ufóval- mondta Jenő bácsi
– Úton?- kérdezte Dezső csodálkozva, csak nem kerekeken gördül az ufó
Jenő bácsi felkacagott- Repül az ufó, csak, az ufó út vonalait útnak hívjuk és nem légi folyosónak, ahogy a repülő gépek pilótái..
– Rossz érzésem van- mondta Dezső
– Majd elmúlik- válaszolta Jenő bácsi.
Kopogtatást halottak kintről
– Na meg jött- mondta Jenő bácsi
- Ki jött meg?- kérdezte Dezső
- Hát az ufó, annak is a pilótája kopog az ajtón, három rövid és három hosszú kopogás- monda Jenő bácsi. Dezső, a tekintetét az ajtóra szegezte, tudta jól, hogy a következő pillanatban meg fogja látni élete első földönkívüli lényét.

Erzsébet lakásának nappalijában csend lett. Judit, adott egy csókot Szilvinek. Szilvi, pajkosan mondta, hogy ha rossz leszel eláslak. Szilvi, és Judit közösen nevettek, többiek szemében irigység tükröződött- boldogok hülyék- mondta valaki
Erzsébet a laptop monitorját figyelte.
- Nem tudom, hogy miért nem válaszol márt Dezső, szerintem már kiért a vadászházhoz.
- Mi van akkor ha nem jön semmiféle ufó?- kérdezte Eliza- Számomra ez nagyon nem hihető
Erzsébet, csak annyit felet, hogy az mennyivel hihetőbb, hogy a lépcső házzal együtt átkerültek egy másik dimenzióba.
- Egyáltalán, miért vagyunk itt?- kérdezte Szilvi
- Ki okozta ezt?- kérdezte és Elizára nézett.
Eliza magán érezte pillantásokat, tudta jól, hogy tőle várják válaszokat.
Erzsébet, lecsukta monitort.- Mesélj nekünk Eliza.
És Eliza mesélni kezdett.

Kinyílt vadász ház ajtaja, egy fekete rövid hajú, negyvenes éveiben járó nő lépett be, az ajtón.- Szép jó estét kívánok- mondta. Jenő bácsival puszit adtak egymásnak, a nőn terepszínű kínai katonai ruha volt
– Bemutatlak benneteket egymásnak- mondta Jenő bácsi- Ő Dezső, az ő barátait kel meg menteni. Ő Katalin,
Katalin elnevette magát - De a barátaimnak csak Kati.
-Szomjas vagyok öreg, jelentette ki Kati.
Itták a forralt bort, Kati rágyújtott egy cigire
Az ufó hol van?- kérdezte Dezső
A parkoló dimenzióban. Mi legalábbis így hívjuk, láthatatlanná tettem. Helyileg a ház felett lebeg, egyébként az ufó élőlény,majd bemutatlak neki, Jenőt már ismeri- magyarázta türelmesen Kati és lehúzta katonai zubbonyán csipzárt ,fehér csipkés mell tartó volt alatta.
- Szuper szexi fehér neműben igazán nőnek érzem monda Kati magyarázkodóan. -De jó lenne a hosszú út alatt, ha máshogy is nőnek érezhetném magam- mondta és Dezsőre nézett.
Jenő bácsi, mesélni kezdett- Katit már több ezer év óta ismerem, ő volt a királynő és én a paraszt, ő volt csak a teste és a személyisége máshogy fejezte ki azt aki ő maga. A lényeg benned van, a tested a személyiséged, csak mikrofonként szolgál a lényednek. Kati, soha nem bántott engem.
-Huu-, mit ne mondjak, az egy totálisan másik világ, másik gondolkodásmód-mondta Kati
Akkor induljunk- mondta Kati- hosszú út áll előttünk.
Dezső elé állt - Ha akarod vezetheted az ufót.
Kiléptek a vadász házból hideg őszi idő volt a szél fújta a lehullott faleveleket. Egy szarvas hatalmas bőgéssel jelezte a párzási szándékát.
– Vendégek vagyunk ebben az erdőben- jegyezte meg Dezső
– Az erdő szerintem templom- mondta Kati.
Jenő bácsi nem szólt semmit, csak nézte ahogy a fény át karolja a három embert, és felrepíti őket az ufóba.

Eliza ,s szomorú arca mesélni kezdett- Holtan szültem meg a fiam. Erzsébet szerint egy másik dimenzióban lakó lény zaklat engem és az életerőm kell neki. Ő javasolta, hogy menyek át az ő dimenziójába és akkor megtörik ez a zaklatás, mikor kiderül. hogy ki is ő valójában, akkor meg semmisül, zaklatáshoz szükséges energiája. Erzsébetnek van egy arany színű doboza, abba kellett bele tennem egy haj szálam, és miközben mindkét kezem rá teszem. Ezt én meg is tettem . Arra kell koncentrálni, hogy átkerülök egy másik dimenzióba ezután pontosan három nap múlva átkerülök , azzal akinek kezét , pontosan harminchat óra múlva a doboz becsukását követően. Ehhez képest a doboz lecsukása után rögtön sötét lett és az egész lépcső ház átkerült ebbe a dimenzióba.
– A doboz rendezte így a dolgokat- jegyezte meg Erzsébet
Egy réten vagyunk- mondta Judit ,aki kinézet az ablakon, mesze mintha egy hegytető látnák.
Tamás a harmincas éveiben járó farmer kabátos férfi döbbenten tapasztalta, hogy beszorult a lépcsőház kijárati ajtaja, és nem így nem tud kimenni. Vissza ment Szilvi lakásába, de véletlenül pár emelettel feljebb ment és Erzsébet lakásánál csengette be
Beengedték, Tamás megjegyezte, hogy biztos, hogy el kell menni arra a hegyre legalábbis egy filmben így történt.
Eliza úgy tett mint meg sem hallotta volna amit Tamás mondd, és folytatta a történetét .
– Becsuktam a dobozt, akkor áram szünet lett, felszaladtam Erzsébethez.
Az idő alatt dobozt el lopta az engem zaklató lény, és bele rakta a lépcső ház több lakójától előzőleg megszerzett hajszálakat- egészítette ki Eliza a történetet Erzsébet. -Kivéve Dezsőjét, és még sok más lakó haj szállát sem.
– A doboz engedte meg, hogy el lopják- jelentette ki Erzsébet
– Akinek nem szerezte meg a hajszálát és nem rakta a dobozba, ők semmit nem vettek észre, az ő számukra nem is történt semmi.- mondta Erzsébet.
-Vissza el szerezni dobozt, s benne hajszaállam- jelentette ki Eliza.
– Mindannyiunk hajszálát vissza kell szerezni- mondta Erzsébet.
A doboz meg tudj magát védeni. – jelentette ki végül az idős nő, és zavarta a kényszerű statiszta szerep. A nagyobb tudás mellett amit a doboz képvisel
- Mihez tudna kezdeni az lény a dobozzal és hajszállal?- kérdezte Árpád, aki miután felébredt, egyedül volt Eliza lakásában, tudta, hogy Eliza gyakran van Erzsébetnél, így hát felment egy emelettel feljebb. Kiabálást, sikolyokat halott, mintha félnének az emberek a lépcsőházba.
– Szerintem, az a lényegi kérdés, hogy a doboz mit akar, a doboz engedte meg, hogy el lopják kérdés, hogy a doboz mit kezd Eliza zaklatójával Mindannyiunk a doboz játékának, tervének az elszenvedői vagyunk. – jelentette ki Erzsébet, majd könnyedebb témára váltott.
– Tudjátok én már jártam itt. Álmomban, lebegő autóval közlekedtem, az itteni lények kedvesek és barátságosak voltak velem. Mindig megkaptam a kérdéseimre a választ, csak le kellet feküdnöm és lazán fókuszálni erre a helyre.
Árpád az alagút élményére gondolt amit tizenhárom éves korában át élt, és a nagy fejekkel rendelkező szürke színű 120 cm magas lények, akik a kollégiumi szobájából rabolták el, az év folyam társai szeme előtt. -Mit keresek én itt, egyáltalán?- tette fel magának a kérdést Árpád.
Erzsébet, össze vissza beszéli a hülyeségeit, a biszexuális Eliza, szeretett hiányba szenved és már rég eltéved a spirituális utakon. Ráadásul jól látható módon bele van bolondulva Erzsébetbe. Judit és Szilvi? Biztos, hogy meg fogom dugni mind kettőt. Itt van még Tamás, Szilvi kuncsaftja, alig beszél, úgy viselkedik, mintha ez az egész nem érdekelné. Mintha unná. Gyakran bámulja Elizát.

- Jó volt a forralt bor- mondta Jenő bácsi- indulhatunk.
Fénybe borult a szoba- ne ijedj meg Dezső- mondta Kati- pár pillanatra át fogsz kerülni az ötödik dimenzióba, amiből te semmit nem fogsz észrevenni, az ufóval jövünk vissza a mi dimenziónkban.
Egy szürke falú teremben voltak- Ez gyorsan ment jegyezte meg Dezső
Kati levette a kínai katonai terepszínű ruháját -Melltartóban és fehér átlátszó tanga bugyiban volt. Leültek három kényelmes székre, egy ovális alakú asztal körül
-Most mi teendőnk- kérdezte Dezső?
– Hogy jól érezzük magunka- válaszolta Kati és levette melltartóját
Jenő bácsi, eltűnt.
-Hova tűnt az öreg?- kérdezte Dezső
Kati nevetve válaszolt. -Csak át ment parancsnoki szobába, onnan remek kilátás nyílik a univerzumra
- Megnézhetném?- kérdezte Dezső
– Hát persze- válaszolt Kati-, ha sikerül eljutnod csúcsra
Átölelték egymást, az ufó kitért egy utasszállító repülő gép elől, és megeredt az eső. Néhány perc múlva elsuhantak a hold mellet, a hold túl oldalán, nagy építéseket látott Jenő bácsi, új űrhajó hangárokat építettek, és egy hatalmas csarnokot is látott, Jenő borúsan nézett maga elé, tudta jól, hogy mi történik abba csarnokban.
– Ne sajnáld Jenő szólalt meg az ufó
– De sajnálom, mert gyerekeket rabolnak el, és hoznak ahol túlsó oldalára. Persze minden igazság egyéni.
– De utána vissza viszik őket és, a gyerekek elfelejtik az élményt.- mondta az ufó és elnevette magát
Jenő bácsi, attól a pillanatól kezdve nem hitt az ufóban, és abban sem, hogy jó ötlet, hogy miután egy lélek felemelkedett repülő szerkezetként éljen tovább. Tudta jól, hogy az ufó jól tudja ezt. Hisz bele lát az elméjébe. Az öreg cseppet sem lepődött volna meg azon, ha néhány gyerek elő került volna az űrhajó titkos szobáiból. Suhantak az űrben, hangtalanul, légkör hiányában, és hangtalanul ahogy a ragadozók és a tolvajok járnak. A tele hold ragyogott, egy kislány a föld nevű bolygón be csukta az ablakát és rossz érzésekkel tekintetett a holdra, félt tőle.
-Sok szép nőt szállítottam én is, meg sok férfit, Katinak- mondta az ufó és még hangosabban elnevette magát.
Jenő bácsi meg vakarta szakállát és nem szólt semmit inkább gyönyörködött a kozmosz látványában. Szeretkezések hangjai töltötték be az ufót Jenő bácsi hallotta Kati nyögéseit, Dezső hangos lihegését. és tudta, jól, hogy Katalin miért a hosszabb utat választotta, s miért nem a pár pillanatig tartó tér ugrást. Haladtak kifelé a naprendszerből, a Jupiter gáz óriás bolygóban gyönyörködött Jenő bácsi, a védelmező bolygó- mondta maga elé, és olyan szemekkel nézte, mint munkás aki tizenöt éve ingázik busszal egy út vonalon, a gyár és a lakhelye között, de mindig kinézz a busz ablakán, s nagy ritkán lát valami újat, szokatlant, de minden ugyan olyan.Jenő tudta jól, hogy minden változik, csak lassan, de a Jupiter sem olyan mint kétszáz éve, mikor szintén erre repült egy Jeruzsálem nevű ufóval, ahol Jézus a parancsnok. Minden változik még akkor is ha buszon ülő munkás ezt nem veszi észre.
Jenő nem tudta, hogy Jeruzsálem fény űrhajó jelenleg melyik dimenzióban tartózkodik, azonban jó érzésekkel gondolt vissza , a szolgálatára amit Jézus mellet töltött el a hajó irányító részlegébe. És szintén jó érzés volt Colombus Kristóf, kormányosának lenni. Jenő, miközben beszívta a sós tengeri levegőt, egy látomást látott, csészealj alakú ufókról, és egy fekete rövid hajú nőről, aki nem tud aludni tele hold fényénél.
Kati csillogó szembekel feküdt Dezső mellet.
- Dezső, én ha teli hold van soha nem alszom.
– Én igen- válaszolta Dezső- és türelmesen, fegyelmezetten várta, hogy milyen jelei lesznek a meg őrülésének, ugyan is, az ufót elhitte, Jenő bácsi személye is valós, Kati parfümjének finom állata is valós, azonban, a hölgy mohó szájának az érintése, a Jupiter látványával kiegészülve, álomnak tűnt
– Aludj Dezső- mondta Kati
És Dezső mély álomba huzat
-Aludj el, kisember- mondta az ufó
- Felnőtt,és valódi férfi- javítót ki Kati az ufót. Dezső miután felébredt megkérdezte az űrhajót, hogy Anti gravitációs hajtó művel működik e?
-A pszihé energiája működtett.
- Kinek a pszichéje?- kérdezte Dezső, és sejtette a választ
- Az enyém- mondta az ufó, nagyon régen teher autó sofőrként róttam az utakat, ma már felemelkedett fény lény vagyok. Dezső nem válaszolt.
Kati érezte, Dezső és az ufó közti feszültséget és rossz kedve lett. Elbizonytalanodott a küldetést illetően is.
-Mi lesz ha ott lesznek egy szobában az át kerültekkel? Mindenki szálljon be az ufóba és gyerünk haza. Dezső biztos volt benne, hogy nem így fog történni.
Jenő bácsi megkérdezte Katitól- Találkoztál már az ördöggel? Majd így folytatta- Ha nem akkor most fogsz, ugyanis az ő birodalmába megyünk.

2
Dávid a tizenkét éves fiú , szomorú szemekkel ment le a nappaliba, édesanya a vörös hajú Veronika már elkészítette neki a reggelit- Nem akarok iskolába menni- mondta fiú
Az anya megsimogatta az arcát és mélyen a szemeibe nézet- Ha nem tanulsz, akkor semmi se lesz belőled- mondta
Dávid szeméből könny csordult ki és úgy gondolta, hogy az anya lenge öltözékének köszönhetően, többet lát az anya húsából, mint ami illő lenne.
Evett a konyha asztalnál, az anya kiment valahova tűsarkú cipői hangosan kopogtak.
Csak illat felhő maradt utána, Dávid az álmaira gondolt. A nőre akivel az álmaiban találkozott. Dávid reggeli mellé kapott kettő puszit az anyukájától és elindult az iskolába. Látott jól fésült kettő srácot, legszívesebben vissza fordult volna, tudta jól, hogy energia vámpírok és az ő energiáját akarják
- Van barátnőd?- kérdezte azt egyik gúnyos hangon- Majd rágyújtott egy cigire. Dávid, bement az iskolába, de tudta jól, hogy ennyivel ma sem ússza meg. Matek dolgozatra egyest kapott, félt az anyától. félt haza menni, félt az őt gúnyoló fiúktól. csak az álmaitól nem félt, ami a mély alváskor jelentkezett, egy szép nővel,beszélgetett álmában, aki cicának szólította , Dávid tudta, hogy ő a valódi anyja. Álmában felvágta az ereit ezután a véres csuklójával a nő falára írta" fiad vagyok"
Dávid, szemei majd nem lecsukódtak a matek órán, ő azonban tudta jól, hogy aznap este sem fog aludni, mert csak a nagyon mély álomban képes érintkezésbe lépni az anyával.

Árpád kerek szemekkel Judit dekoltázsára nézett, ami sokat mutatott a melle húsából.
Szilvi és a kuncsaftja kimentek konyhába- Nem fejezhetnénk be?- kérdezte Tamás rekedtes hangon
Erzsébet, töltőre rakta a laptopot.
Később Szilvi és Judit makarónit főztek a konyhában, Tamás vissza ment a nappaliba és leült árpád mellé
– Akkor írok a királynőnek, hogy fogadjon bennünket- mondta Erzsébet,
Árpád némán bámulta Erzsébetet.
- Hogy lehetséges ez?- kérdezte Tamás
A cset oldalon megjelent egy királynő nevű nick név- felelte Erzsébet., mikor feltöltődött a laptop.
Erzsébet oda ült a laptop elé és beírta
-Mehetünk királynő?
A cset oldalon rövidesen megjelent a válasz egy vigyorgós smile kíséretében
- Szerettél várlak benneteket, át kell kelnetek a a varázs erdőn.
Királynő nick név kilépett.
Erzsébet a mondat elolvasása után végig nézett a csapaton, a sírással küszködő Elizát. látta, a butácska, Szilvit, amint Judittal csókolózik, Árpádot aki kéjsóvár szemekkel nézi őket.
És a fiatal férfit aki Tamásként mutatkozott be.– Tamás vagyok, és nem tudom, hogy kerültem ide?
Erzsébet név sor olvasást tartott, a nők, én Erzsébet, Eliza, Szilvi, Judit és a férfiak, Árpád és Tamás.
Erzsébet lecsukta a laptopot- Meg kell várni amíg ide érnek Dezsőék, velük indulunk a királynőhöz.
Lassan sötét lett a szobába, felkapcsolták a villanyt a teli hold fénye besütött az ablakon. Szilvi és Judit halkan beszélgettek
- Nekem sosem tűnt normálisnak Eliza- mondta Szilvi. Judit helyeslően bólintott a fejével. Árpád, Elizával beszélgetett
– Emlékszel rá Eliza?, Mikor Adamus mondta jó tanácsait, a romantikus győri éjszakán.
– Nem emlékszem rá- válaszolta Eliza- ami azt illeti hány ingerem van a közvetítésektől.
Árpád mesélt Elizának a földönkívüli fajokról. Eliza semmit sem értett abból amit Árpád mondd. A fiatal csajok félre vonultak kettesben a kis szobába, Erzsébet, kiment az erkélyre cigizni. Tamás ült a nappaliban kanapén és nézte, ahogy Árpád mesél az álmoságal küszködő Eliáznak, aki végül el is aludt. Álomra hajtotta a fejét Árpád vállán.
Tamás nézte őket. A vörös hajú nőt, aki talán rosszkor volt, rossz helyen, Árpádot aki szintén lehunyta már a szemeit és alvás közben beszívta, Eliza hajlakkjának az illatát.
Erzsébet, nézte a sarkcsillagot, tulajdonképen ebben a dimenzióban minden ugyan olyan, mint ahonnan jöttek. A királynőnek nincs semmi hatalma az itteni emberek felett, és itt is van rendőrség és, ezoterikus honlapok. Még sem mehetünk segítséget kérni sehova- gondolta Erzsébet- a doboz azt akarja, hogy találkozunk a királynővel.

Erzsébet, mosolygott, még, hogy királynő, milyen hülye egy nick név, Veronika jobb lett volna.
Az idősödő nő rágyújtott egy újabb cigire és lépéseket halott, nem nézett hátra, Tamás jelent meg mellette.
- Rágyújtasz?- kínálta meg Erzsébet
Immár ketten szívták a cigit.
– Valójában félek, Erzsébet- mondta Tamás
- Nem kell félni- jó kezekben vagyunk- válaszolta Erzsébet.
- Kinek a kezében?- kérdezte Tamás
– A doboz kezében- mondta Erzsébet
A doboz rendezte, hogy ide kell jönnünk.
- Mi a doboz célja?- kérdezte matás
– Nem tudom- válaszolt Erzsébet- de az Akasha krónikával össze függésben van.
Erzsébet nagyot szívott a cigijéből. Az Akasha krónika hamarosan el fog pusztulni. Szilvi meg fog nyomni egy gombot egy betonkeverőn, amiből meglepő módon egy rakéta indul majd a csillaghajó felé, amin tárolják krónikát. Ezért vagyunk, most itt.
- De ha előre tudjuk, miért nem lehet ezt megakadályozni?- kérdezte Tamás.
– Erzsébet válaszolt- Először is, ezt csak az tudja, aki olvasta az Akasha krónikát. Tudod krónika nem egy egyszerű írás, hanem mindenki múltja, jelene és jövője.
Doboz a krónika utáni időszakot készíti már elő, ebben jutott nekünk statiszta szerep.
Tamás, nézte a sarkcsillagot és várta, hogy Gellérthegyen, amikor haza megy , alszik egy jót.
– Nehezen hiszem el, hogy másik dimenzióba kerültünk át- mondta Tamás.
– Én is nehezen- válaszolt Erzsébet

Pontosan éjfélkor, fénybe borult a szoba. Fehér fény öntötte el a kanapén alvó Elizát. , Árpádod és Tamást. Erzsébet az erkélyen volt, és tudta, hogy megjöttek segítők. Szilvi és Judit, nem vettek észre semmit, egymáshoz bújva aludtak.
Megjelent, Kati, Jenő bácsi és ács Dezső,
– Úgy teleportáltuk ide magunkat- mondta Kati magyarázat képen, majd széles mosollyal üdvözölt mindenkit, Dezső és Jenő bácsi kezet fogott, Árpáddal és Tamással,
– A többiek hol vannak?- kérdezte Kati
- Ki kell szabadítani a fiút- mondta Jenő bácsi
Aki nálad járt a szobádba Eliza, aki a saját vérével felírta faladra, hogy fiad. Azért vagyunk itt, hogy őt ki vigyük
- Hova megyünk?- kérdezte Tamás
-Pokolba - válaszolt Jenő bácsi,
Eliza anyukájához, aki az ördög. – mondta nevetve Kati
Erzsébet, bejött a szobába.
- Sziasztok! köszöntötte az új jövevényeket- Úgy látom egyre sokasodik csapatunk
– Már csak tudni kellene, hogy mit csináljunk?- mondta Tamás és már elhitte,hogy másik dimenzióban vannak
- A doboz tudja- felette Erzsébet
Árpád vagyok- mondta a negyvenes éveiben járó férfi -és Kati elé lépett, akinek a lehúzott katonai terep mintás felsője, sokat mutatott a húsából.
Árpád kéz csókot adott Katinak.
– Ha ilyen úriemberekkel vagyunk körül véve- Nagy baj nem lehet- mondta nevetve Kati.
- Van itt még valaki?- kérdezte Jenő bácsi.
– Igen, a kis szobában két fiatal csaj alszik.-felelte Eliza.
– Akkor hányan vagyunk, tulajdonképpen? Kérdezte Kati.
– Nyolcan vagyunk- válaszolt Erzsébet és név sor olvasást tartott
A lányok- Eliza,Erzsébet vagyis én, Kati, Szilvi és Judit. A fiúk Jenő bácsi, Árpád és Tamás.
Eliza felrakott egy kávét.
- Szeretnétek fény kamrába menni?-kérdezte Kati. AZ ötödik dimenzióban van a fénykamra, de aki eljut egy magas tudat szintre meg tudja itt is jeleníteni. Én meg tudom- fejezte be a gondolatát Kati.
Eliza vörös haján, tükröződött Erzsébet lakásának az ablakán beeső fénye. Ültek a konyha asztal mellet és megállapodtak, hogy mesélni fognak egymásnak, az előző életeikről, a fénykamrában. A fénykamra ami az ötödik dimenzióban van, de aki magas tudat szinten van, ő képes áthozni a saját dimenziójába- magyarázta el Kati. Először Elizát vette körül a kamra, fehér színű fény ragyogót a nő körül. A nő ült a fényben ahol, mindenki önmagával találkozik.
-Azért érdekes ám!-mondta Eliza. Majd így folytatta-Tamás a párom most nagyon akarja, hogy rendet csináljak nála ebben az ügyben
-Szűz napjeggyel a legjobb ember vagy erre-mondta a fénykamra.
-Abszolút alapos vagyok, megbízható és még élvezem is, h számokkal foglalkozhatok tetszik, csak túl sok nehézséget kell megoldanom az Excellel
-Nem tudom, nem értesz hozzá véletlenül?- Kérdezte a fénykamra.
- A legkevésbé sem , mindig elakaszt valahol az exell. Akkor zaklatom a tesómat továbbra is.

Eliza körül eltűnt a fény ,a nő kijött a fény kamrából és nem értette, hogy miért épen ezt az élményét kellet újra át élni.
Erzsébet, érezte a bőrén a fény meleg érintését, ön kéntelenül is Eliza bársonyos bőrének a tapintása jutott eszébe. A fényben nőket látott nevetni, kacagni, nőket az elmúlt három száz földi évéből.
-A haragot sokan élvezetként élik meg- mondta Erzsébet
-Az baj- válaszolt a fény kamra.
- Vagy mittomén...de megfigyeltem, hogy direkt felveszi valaki a sértődékenységet, hogy haragba kerüljön valakivel, megfigyeltem, és akkor el van ezzel egy darabig.
- Ekkora egy hülyeséget- gondolta Erzsébet, és bánta, hogy bele egyezett a fény kamrás interjúba önmagával.

Ültek az asztal köröl halhatták a fénybe burkolódzó Árpádot.
Leveleztem skandináv lányokkal- mondta Árpád. -Szexisek voltak. Nekem ez az utolsó földi leszületésem- mondta a férfi. És akkor ott a fénykamrában, életében először el is hitte amit mondott. Látta, hogy ez az utolsó földi megtestesülése, ezután Akasha krónikás lesz.
- Ideje indulni -jelentette ki Kati, álljunk a konyha közepére és fogjuk meg egymás kezét, fény fog bennünket körül venni, rövid időre át kerülünk az ötödik dimenzióba, amiből semmit nem fogunk észre venni, a következő pillanatban már az ufóban leszünk. Látták maguk körül a fényt. Körbe fogta őket, mint egy kígyó.

2
Szürke falú terembe kerültek, egy kör alakú asztalt láttak körülötte székek.
- Mindenki foglaljon helyet- mondta Kati.
– Szép estét-szólalt meg egy férfi hang- én vagyok az ufó, kellemes utazást kívánok.
- Biztos, hogy repülünk?- kérdezte Szilvi-olyan mintha egy ízléstelenül berendezett nappaliban ülnénk egy asztal körül céltalan, máshogy képzeltem egy ufón történő utazást.
Pár perc múlva megszólalt az ufó -Egy nagy hegyet láttok ködbe burkolózva és , tovább nem mehettek, innentől gyalog kell menetek.
Kati, zöld színű háti zsákokat hozott, mindenkinek a, ebben van élem és inni való, most mindenkinek adok egy inekciót, egy nyomkövetőt jutatok belétek, ha valaki eltűnik így meg fogjuk találni,
– A seggünkbe adod?- kérdezte Ápád
– Mindenkinek vállába- válaszolt Kati.
Miután ezzel végeztek, Judit lecserélte a tűsarkú cipőit, túrázó bakancsra, amit előzőleg Kati adott neki, a többiek követték Judit példáját.
– Teljesen olyan, mintha túrázni mennénk- jegyezte meg Dezső
Kati végig nézett csapaton, immár mindenki vízhatlan bakancsba volt, és erős szövet, katonai egyen ruhára emlékeztető, terep színű túrázó ruhában, és hát a nyomkövető is bennük van.
- Fény liftel- szállunk ki?- kérdezte Dezső
– Lépcsőn- válaszolta Kati.- Ebben a dimenzióban nem működik a fény lift. - Jenő és én az ufóban maradunk. Segíteni fogunk- Mondta Kati.
Kimentek a kör alakú szobából egy folyosóra jutottak, ahol már egy nyitott ajtó várta őket, egy lépcsőn keresztül kijöttek az ufóból. A diszkosz alakú ufó lebegett pár másodpercig néhány méterrel a föld felett, majd hangtalanul emelkedni kezdett és eltűnt a szemük elől. A rét mellet egy erdőt láttak, arra felé indultak el.
Egy erdei úton találták magukat, Tamás ment elöl- Nem hiszek Adamusba- mondta Árpádnak.
Árpád nem válaszolt, és arra gondolt, hogy Eliza jól szopik.
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 6171 alkalommal olvasták kan szextörténetét és 6 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák