Szextörténetek Szexhírek

Meleg szex helyett műfaszok (segédeszköz, maszti)

Balázska szextörténete
Pár éve kezdődött a felismerés, hogy vonzódom a meleg szex dolgokhoz. Nagyon érdekelt a homoszexualitás minden mennyiségben főleg a passzív fél szerepe. Így esett, hogy végül a műfarok mellett döntöttem próbaképpen.



De érdekes módon a csókolózás meg ilyesmi nem izgatott, de egy pénisz látványától kész voltam teljesen. Először körbejártam kicsit a témát beöntés stb. aztán megpróbálkoztam az ujjazással.

Síkosítóm nem volt ezért nyállal oldottam meg a problémát. Először egy ujjal próbáltam meg kicsit furcsa érzés volt de annyira fel voltam izgulva, hogy már a péniszem merev volt és folyt belőle az előváladék. A kezdeti kellemetlen érzést felváltotta egy sokkal kellemesebb érzés, majd megpróbálkoztam két ujjal behatolni, ami nem ment olyan könnyen, de idővel jó érzés volt az is. Így teltek a hónapok aztán többet akartam, már nem értem be ennyivel. Kigondoltam, hogy rendelek magamnak öntapadós dildót magamnak interneten.

Így is lett annyi különbséggel, hogy egyből kettőt rendeltem, egy kisebbet 15/4.5 és egy nagyobbat 20/6 ekkor még nem tudtam, hogy a nagyobbikra nem igen lesz szükségem. :) Emlékszem 5 napot vártam mire kihozták, nem volt könnyű megszervezni, hogy az ősök aznap pont ne legyenek otthon, de sikerült Egy nap lógást megért a suliból :).

5 napig magamhoz sem nyúltam, már nagyon ki voltam éhezve, ezért gyorsan feltéptem mindkét dobozt és már azon gondolkodtam melyiket próbáljam ki előbb. Mikor a kezembe vettem a nagyobbat, hát meglepődtem nem gondoltam volna, hogy ez ekkora. Ezért ezt félre tettem bár nagyon izgató volt a kezembe fogni, már állt is a cerka keményen. Mivel a futár érkezése előtt a beöntést már megejtettem ezért jött a pillanat mire vártam. A kisebbiket feltapasztottam a falra és kutyapózban szépen rátolattam.

Körbenyálaztam és megpróbáltam szépen magamba engedni. Hát nem sikerült. Ezért kis ujjazással kitágítottam a popsim, hogy könnyebben menjen. Újból megpróbáltam ekkor már a makk része becsúszott a lukamba. Hát azt az érzést nem lehet leírni amit akkor éreztem. Felakadt a szemem és nagyokat lihegtem. Kicsit szégyelltem magamat, de a kéj elnyomta a szégyenérzetemet. Többet akartam. Ezért még mélyebbre nyomtam a popsimba a játékszerem a farkam lüktetett az elő nedv meg folyt belőle a padlóra. Egyre ütemesebben mozogtam előre hátra, csodálatos érzés volt, de még többet akartam. Az előttem lévő falra feltapasztottam a nagyobbik műpéniszt és elkezdtem szopni ettől még jobban fel voltam izgulva, teljesen gátlástalan voltam nagyokat nyögtem és sikítoztam. Önkívületi állapotban voltam jó érzés volt ahogy kitöltötte a lukamat a dildó. Aztán megpróbáltam a nagyobbikat is, hogy az is bemegy-e de azt nem sikerült magamba fogadni.

Ezért pózt cseréltem letettem a kisebbiket a földre a nagyobbik maradt a falon. Hát mikor beleültem a szemem megint felakadt és újból felnyögtem közben szoptam a falon lévőt keményen. Mozogtam le és föl közben azt képzeltem, hogy két igazi pénisz repít a mennyekbe. Aztán egyszer csak egy még intenzívebb érzés lett úrrá rajtam a farkam lüktetett még párat aztán hatalmas adag sperma jött belőle sugárba ami a falon landolt. Ilyen orgazmusban ekkor volt először részem és nem gondoltam, hogy erre képes vagyok hozzá sem értem a cerkámhoz és így is elélveztem nem is akárhogy.
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 5406 alkalommal olvasták Balázska szextörténetét és 40 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák