Szextörténetek Szexhírek

Valentin napi kikötözés (extrém szex, tortúra, hetero szex)

Master szextörténete
Anna, a gót csajom szereti az extrém szexet (BDSM). Szereti ha érzi, hogy egy férfi kezében van. Ezért aztán reggel meg is leptem, elvégre Valentin nap van. Egy kis tortúra megjárt neki.



Anna sokáig szeret aludni hétvégén. Így nekem volt időm alaposan előkészülni. Este sokáig fent voltunk, így a Anna úgy aludt, mint akit fejbe vertek. Reggel elnéztem a francia bugyis fenekét és csupaszon meredező apró cicijeit és tudtam, hogy ez lesz a legjobb Valentin napunk.

Megreggeliztem, ittam egy teát, majd lefürödtem. Anna továbbra is aludt, mint a bunda. Miután néha kikötözöm, meg pórázon járatom otthon, így egyre nagyobb kollekciónk van a játékszerekből. Csendben kinyitottam a fiókot, és elővettem a bilincseket, bőrszíjakat, korbácsot és az ágy mellé készítettem.

Leültem az ágy szélére, de nem ébredt fel. Megsimogattam a fenekét, de csak odanyomta magát és bújni kezdett. Még aludni akart. Ezért aztán szépen lassan elkezdtem kikötözni a két lábát az ágy sarkán a rácshoz. Észre sem vette, pedig nagy terpeszbe húztam a lábait. A kezével sem volt gond, mivel a feje fölött ölelte a párnát, így az egyik, majd a másik kezét is kikötöttem a bőrszíjakkal úgy, hogy összebilincseltem előtte a két csuklóját. Mi már nem ilyen játék bilincset használunk, hanem igazit. A rózsaszín bolyhosat meghagyjuk az amatőröknek. A nyakára nagy nehezen rákerült a póráz, amelynek két oldalát szintén kikötöttem az ágy rácsaihoz. Így nem tudja majd forgatni a fejét túlzottan. Hátra biztosan nem tud nézni.

Anna mélyen aludt. Így kimentem a konyhába vízért és hoztam egy ollót is. Próbáltam apró csikizéssel felébreszteni, de nem volt rá elég érzékeny, úgyhogy arcon öntöttem vízzel. Ettől aztán azonnal felébredt és amikor rájött, hogy ki van kötözve beleremegett, majd sikított egyet rémületében. Szerencsére a szájpecektől csak csöndes nyögésnek hallatszott.

Ekkor már mögötte álltam az ollóval és a bugyiját kezdtem levágni. Ahogy megérezte az olló hideg vasát, azonnal elkezdett vergődni. Próbált ellenkezni, de végül rátérdeltem a hátára. Ekkor feladta.

Előbukkant húsos kislány puncija és a feneke. Az ágy mellett mindig ott az olaj, így elővettem és elkezdtem a fenekére önteni a hideg folyadékot. Rémületében nem tudta eldönteni mi történik. Várt, és zihált.

Amikor úgy éreztem megnyugodott, akkor a mutatóujjam egy lendülettel betoltam a fenekébe. Feneke azonnal összeszorult és gömbölyűen csillogott az olajtól az orrom előtt. Ekkor már tudtam, hogy ma anál szex lesz a jussa.

Amikor már éreztem, hogy kezd laza lenni, betoltam a második, majd a harmadik ujjam is a fenekébe. A másik kezemmel közben a punciját masszíroztam. Egyre kevésbé tudott ellenkezni, mert az egekben járt az izgalomtól és a gyönyöröktől.

Amikor már négy ujjam is a fenekében volt, egyszer csak abbahagytam a nyomulást. Kihúztam a kezem, majd leültem az ágy mögötti fotelba. Épphogy elértem az ablakot, úgyhogy rányitottam. Ettől megijedt és mozgolódni kezdett. Próbálta a szájpecket kilökni, és a nyakpántot lemozogni, de esélye sem volt. Ha ilyen engedetlen, akkor szenvedjen. Úgyhogy kimentem a konyhába és rágyújtottam.

Miközben lassan szívtam a cigim azon gondolkoztam, hogy Anna nem tudhatja biztosan, hogy én vagyok-e. Innen jött az ötlet, hogy egy régi tányért a földhöz vágjak és megrázzam a konyhaszekrény étkészletes fiókját. Hallottam ahogyan a szobában sikít. De csak csöndben, ahogyan a szájpecek engedi. Odacsaptam a széket, arrébb húztam az asztalt. Olyan zajokat csináltam, mintha betörő járna a lakásban.

Amikor folyamatossá vált a morgás és mozgolódás visszamentem. Út közben a folyosón a szekrényből kivettem a szemtakarót is a játékszerek közül. A szobába érve meglepődve tapasztaltam, hogy meglazultak a kötelei. Azonnal a hátára ültem és visszakötöztem rendesen. Úszott az izzadságban. Baromira meg lehetett rémülve, úgyhogy a szemfedő ráhúzásával ezt csak tetéztem. Egész testében remegni kezdett.

Megint elkezdtem masszírozni a punciját és ujjazni a fenekét. Aztán elkezdtem tágítani az ánuszát két kézzel húztam szét. Amikor úgy láttam, hogy elég nagy lesz, elővettem a vérbőségben meredező farkamat. Egy kis olajat öntöttem arra is, majd egy lendülettel betoltam a fenekébe. Hatalmasat nyögött. Ekkor elment. Remegni kezdett a lába, ettől csak méginkább összehúzta a fenekét és feszesebb lett. Vadul keféltem. Nem volt kegyelem. Úgy csattogott a feneke a hasamon, hogy szerintem a szomszédok is hallották.

Amikor majdnem elmentem, kihúztam a farkam a fenekéből. A feje mellé térdeltem, kikapcsoltam a szájpecket, de mire szólhatott volna egy szót is, már torkig nyomtam a farkam a szájába. Befogtam az orrát, így biztosan nem ellenkezik. Egy percig kefélhettem így a száját, amikor elmentem. Olyan izgalmas volt, hogy nagy erővel spricceltem tele a száját. Az orrán kezdett folyni a sperma. Anna meg csak remegett az élvezettől. Ekkor már igazi subbá zsugorodott. Bármit tehettem volna vele, mert feladta, megtört.

Ekkor odahajoltam a füléhez és annyit súgtam bele: "Boldog Valentin Napot Drágám".

Ezután kioldottam szépen lassan, levettem a szemfedőt, a pántokat és bilincset. Láttam Anna könnyes, de hálás szemét. Láttam, hogy ezért a Valentin napi kalandért örökké hálás lesz nekem.
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 9147 alkalommal olvasták Master szextörténetét és 29 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák