Szextörténetek Szexhírek

Apám munkatársai (meleg szex, szex hármasban)

Félix szextörténete
Nem voltam még pasival, de már egyre jobban izgatott a dolog viszont arra nem gondoltam volna, hogy a szex egyszer majd házhoz jön. Egy nap otthon voltam egyedül és éppen verni kezdtem a farkam, de még nagyon csak az elején jártam mikor csengettek.



Apám két munkatársa állt az ajtóba legyenek János és Csaba. János 49 éves, magas, izmos, kopasz és szakállas volt. Csaba 39 éves alacsonyabb, de ő is izmos és körszakállas.
- Sziasztok, hát ti? – szólaltam meg miután már percek óta csak lestem őket.
- Szevasz, apád itthon van? – kérdezte János.
- Nincs, estig dolgozik. – válaszoltam, de gyanús volt, hogyhogy nem tudják.
- Megvárnánk, ha nem gond beszélnünk kéne vele. – mondta János és már be is léptek a lakásba.
- Oké, persze. Azt hittem együtt dolgoztok.
- Nem, mi ma máshol melóztunk. – szólalt meg Csaba is.
János határozott léptekkel a kanapéhoz ment és leült majd Csaba is így tett. A szívem hevesebben kezdett verni, mert ez a két pasi mióta rájöttem, hogy meleg vagyok az óta nagyon bejött és most itt vannak csak ők meg én. De nem gondoltam volna, hogy az megtörténhet. Megkínáltam őket itallal és elkezdtünk beszélgetni. Szóba jött a suli, hobby, na meg persze a csajok.
- És csajokkal hogy állsz? – kérdezte János majd lopva összenéztek Csabával.
- Hát... úgy... sehogy. – habogtam.
- No, nem akarnak összejönni a dolgok? – kérdezte Csaba kicsit gúnyosan.
- Sajnos, nem. – mondtam, de már igen zavarban voltam.
És ekkor, mint derült égből villámcsapás jött a kérdés.
- Meleg vagy? – kérdezte János mosolyogva.
- Nem... nem... dehogyis...- tiltakoztam.
- Ugyan már nekünk elmondhatod, nem mondjuk el apádnak. Csak tudod, aki nem meleg az nem néz két középkorú faszit, mint te. – nevetett Csaba.
Égett az arcom rendesen és már szinte sírhatnékom volt, amikor János megszólalt:
- Tudod mi tudtuk Csabával, hogy meleg vagy. Ezért is jöttünk ide, nem apád miatt. Mert el szeretnénk veled játszani egy picit, ha te se bánnád, de a nézésedből ítélve úgy tűnik nem.
Ekkor mint egy rossz ribanc megcsókoltam Jánost majd Csabát és szinte kiáltottam, hogy AKAROM!


A két férfi összemosolygott, felálltak és levetkőztek csupán egy szál boxerba ültek. Majd én is ledobtam magamról a ruhákat és már eléjük is térdeltem. Közelebb ültek egymáshoz én meg külön-külön végigszagoltam a farkuknál őket és a kanos illatuk megőrjített. Először János farkát bújtattam elő. Szép borotvált fasz volt 19 centi körüli. Megfogtam a kezemmel majd húzogattam és közben Jánosra mosolyogtam, ő visszamosolygott majd bekaptam a farkát. Isteni volt elöször faszt érezni a számba. Az elején csak a makkját szopogattam majd egyre jobban bekaptam. Pár perc után szinte már tövig nyeltem, amit János hangos nyögéssel jelzett, hogy tetszik neki. Csaba gyengéden megsimított, mert őróla teljesen elfelejtkeztem. Állt már a farka rendesen. Szőrös volt valamivel kisebb, mint Jánosé, de vastagabb. Ezt is ugyanazzal a taktikával kezdtem el kényeztetni, mint az előzőt. Miután Csabát is már jó ideje szoptam, a két faszi felállt és úgy szopatak tovább. Most már nem gyengéden kérték, hanem sokkal gyorsabban így hol az egyikük farka hol a másiké volt a számba. Ezután felfektettek a kanapéra úgy hogy a fejem lelógott a karfáról. János a szám elé állt és baszni kezdte a számat.

Elején fulladoztam, hányingerem volt, de egyre jobban megszoktam és már teljesen bedugta a farkát. Csaba az én álló farkamat kezdte el szopni mélytorkosan, ami igencsak kedvemre volt. Majd csere következett és Csaba farka tűnt el az én számba enyém meg Jánoséban.

Ezután elvonultunk a szobámba ahol még csak most jött az igazi móka. János utasított, hogy álljak négykézlábra őmaga lehuppant az ágyamra és már tartotta is a farkát szopásra. Engedelmeskedtem közben Csaba a hátam mögé ment. Széthúzta a farpofáimat és elismerően bólintott Jánosnak. Mivel megálltam a szopásba János megszólalt:
- Nyugi cica, nem fog fájni, vigyázunk rád. Én magam nyitom meg azt a lukat a faszok előtt.
Ez egy kicsit megnyugtatott és tovább szoptam. Csaba meg egy óriásit köpött a lyukamhoz és elkezdett nyalni. Nagyon jól nyalt, éreztem, ahogy tágulok tőle. Majd helyet cseréltek Jánossal. Csaba farkát is bőszen szoptam, aki nagyokat nyögött és simogatott közben. János is bőséges nyállal járult hozzá a lyukam tágításához és a farkamat is verte közben, ami különösen jó volt. Hirtelen valami tompa fájdalmat éreztem a lukamnál, Csaba rám mosolygott, hogy nem kell félni csak János, ujjaz. Egy ujj majd két ujj is elveszett a lukamba. Aztán Csaba is felállt és hátra ment, befeküdt alám és szopni kezdett. János eközben térdre ereszkedett és a farkával körözött a lukamnál. Majd egy gyenge mozdulattal bedugta a makkját, amire felszisszentem erre csókot adott a hátamra Csaba a hasamra. Aztán újabb mozdulat és a farok bent volt. Felnyögtem kéjesen, de örültem is. Majd kihúzta, köpött rá egyet újra bedugta és már tompult a fájdalom. János teljesen rám dőlt, hátrafordítottam a fejem és csókolóztunk miközben dugott, Csaba meg szopott. Majd csere jött és János szopta a nyálas farkamat Csaba pedig óvatosan berakta a farkát ami már kibe járt a lukamból. Kéjesen nyögtem ahogy ők is. Csaba kihúzta a farkát majd csókot adott. János felfektetett az ágyra, lábaimat megemelte, szétnyitotta őket. A lukam lüktetett és tocsogott a nyáltól. Csaba azért köpött rá még egyet majd János újból bedugta a faszát. Most már gyorsabb tempóba váltott pedig ő is elvolt foglalva Csaba farkával a szájában. Én közben vertem a farkam. Aztán jött a csere. Csaba is gyorsított a tempón és ő is visszaszopta Jánost. Aztán csókkal jelezték egymásnak a menet végét. Lefeküdtek az ágyra és ágaskodó két farok várt lovaglásra. Mivel előbb Csaba dugott úgy volt igazságos hogy Jánosba ülök először bele. Szembe térdeltem vele majd a farkát a lukamhoz irányítottam és beleültem. Hangosan felnyögött és én is majd elkezdtem ugrálni rajta. Néha vad csókcsatákba kezdtünk máskor meg csak sikítoztam. Átpattantam Csabára is. Őnála is simán ment a beleülés és ővele is jókat franciáztam. János mögém jött de ekkor még nem tudtam mire készül. Rádőltem Csaba mellkasára míg a farka még bennem volt. Ekkor éreztem János farkát is a lukamnál. Bevillant hogy itt duplafaszos dugás lesz. Próbáltam ellazítani magam. Jánosnak többszöri próbálkozás után sikerült betennie így két fasz volt a lukamba. Csabával csókolóztunk míg János baszott majd Csaba is elkezdett bennem mozogni. Egyszerűen fantasztikus volt ahogy ez a két fasz játszott bennem. Majd mind a ketten kivették és lefektettek az ágyra. Tudtam, hogy ez azt jelzi lassan véget ér a mókánk. Reménykedve figyeltem ahogy az erős karjukkal verik a farkukat. Besegítettem nekik én is szopással majd vártam nyitott szájjal az adagjaimat. Az nem volt kérdés hogy hova menjenek el. Csaba hirtelen megremegett, és faszából előtört egy hatalmas adag geci ami egyenesen a számban landolt. Minden cseppje. Sok volt és sűrű. Játszottam vele egy ideig, ízlelgettem majd lenyeltem az egészet. Csaba csókot adott és elkezdett szopni engem. János a számhoz tartotta a farkát és finoman beleengedte a gecijét. Neki is sok volt de kissé folyékonyabb. Ezzel is játszadoztam majd szépen rendes gyerek módjára lenyeltem. Ekkor János verni kezdte a farkam és óriásit élveztem a hasamra. A két csődör azonnal nyalni kezdték majd átköpködték a számba a saját gecimet amit szintén lenyeltem. Miután már egy csepp geci se volt sehol, nyugodtan pihentünk és simogattuk egymást addig amíg meg nem hallottuk hogy nyílik az ajtó és megjött az apám...
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 10104 alkalommal olvasták Félix szextörténetét és 53 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák