Szextörténetek Szexhírek

Négyesben a barátnőmmel? 1. rész (gruppen szex, biszex)

Mackoo szextörténete
Amikor vásárolunk, majd jön egy üzenet, amit először csak poénra veszünk. Kanos fiúkák, perverz vággyal. Kicsi leszbi, kicsi homo.. Felejthetetlen élmény.



Éppen a barátnőmmel, Diával vásároltunk, mikor a pasimtol, Danitól, kaptam egy sms-t, hogy mikor végzünk, mert nagyon kíván. Azonnal visszairtam, hogy sajna ezt el kell halasztanunk, de Ő reflektált azzal, hogy Dia barátja, Balázs is ott van.
Már az ajtó előtt álltunk, szatyrokkal megpakolva.
- Bármi is történjék bent..
- Az köztünk marad - fejezte be a mondatomat.
Amint beértünk, Dani odalépett Diához, és megcsókolta. Rohadt izgató, és egyben felháborító is volt, egészen addig, amíg Balázs meg nem csókolt engem. Szerintem, ha akkor, ott nem fog, összestem volna. A fiúk biccentettek, majd a szobába mentek, várva, hogy kövessük Őket.
Bent már anyaszült meztelenül vártak minket, meredező erekcióval.
Azonnal ledobtunk magunkról mindent, és az ágyra feküdtünk.

A fiúk ránk kacsintottak, és megfogták egymás farkát. Elkezdték kiverni egymásnak, de amint magunkhoz nyújtunk volna, abbahagyták.
- Ti is, hadd elvezkedjünk - mondta Balázs, és leült a földre. Rendesen felvoltam izgulva, így rögtön Dia puncijának estem. Nyaltam, szoptam a csiklóját, míg Ő hatalmasakat nyögött. Amint feldugtam neki két ujjamat, elélvezett, ami euforikus örömmel töltött el. Ezután a szájába adtam az ujjaimat, had nyalogassa.
Közben Daniék megfeszülve vártak, s mikor befejeztük, mintha megbeszélték volna, 69-es pozícióba vergődtek. Majdnem elélveztem annak a látványától, hogy a barátom szájában szinte teljesen eltűnik egy vastag pénisz.
Ezt láthatta Dia is, hiszen kérés nélkül a lábam közé férkőzött, és nyalni kezdett.
Közben Daniék végeztek, és Balázs Dia mögé térdelt, majd kissé megemelte, és belé hatolt. Dani pedig az ágyra állt, és belenyomta a számba a farkát. Miközben szoptam, hangosan nyögtem, majd elélveztem, valósággal spricceltem. Így pedig Dia a szőnyegre feküdt, és úgy hagyta, hogy dugják, én pedig hason feküdtem, úgy baszott Dani.
Nekem pedig fogalmam sem volt róla, hogy ez nem az utolsó alkalom lesz, ez pedig még közel sem a vége..
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 9301 alkalommal olvasták Mackoo szextörténetét és 42 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák