Szextörténetek Szexhírek

Most élvezett először belém

hunnia szextörténete
Hallottam egy bizonyos fogamzásgátló hüvelykúpról. Na ezt mi a pasimmal ki is próbáltuk. Belém is élvezett egyből.



Megvettük a cuccot. Az én drágámnak egész nap ez járt az eszében. Folyton állt neki ebből kifolyólag a fasza. Végre hazaértünk.

Vacsiztunk én meg elmentem utána fürdeni. Utána olvastam, fürdés után 30 perccel lehet csak felrakni. Kivártuk az időt. 30 perc múlva elővettem egy kis kúpocskát és odaadtam neki hogy feldugja nekem. Mivel sokkal hosszabbak az ujjai mint nekem.

Szegénynek már attól felállt az a jó vastag fasza, hogy feldugta a puncimba a kúpot. Utána 15 percet kellett várni hogy feloldódjon. Közben tartottunk egy kis előjátékot. Miközben a számmal segítettem rajta Ő a csiklómat simogatta.

Eltelt a 15 perc végre ekkor megcsókolt. Közben markolászta a fenekem. Végül hanyatt döntött és belém mélyesztette a vastag, hosszú, kemény farkát. Pillanatok alatt elélveztem tőle. Főleg ahogy kijjebb húzza mindig a szerszámát és dörzsöli a csiklómat.

Attól tudok igazán nagyot élvezni, ha közben csókolózunk. Ahogy rángatott az orgazmus hallottam hogy neki se kell sok. Egyre szaporábban lélegzett. Mielőtt telelőtt volna csak annyit nyögött a fülembe "végre mind a tied" ekkor éreztem ahogy elkezd lüktetni a szerszáma és belém lőtte forró magját.

Csodálatos érzés volt. Utána kimostam magamból és összebújva elaludtunk. Első sztorim bocsi ha nem túl jó. :)
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 10808 alkalommal olvasták hunnia szextörténetét és 47 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák