Szextörténetek Szexhírek

Gabi kalandja két érett nővel

monkey szextörténete
Két név már ismerős lehet a kukkolós történetből ahol Gabi Éva szeme láttára szexelt a fiával ám ezúttal bemutatkozik egy másik női szereplő is a barátnő aki szextársa is egyben Évának évek óta!



Mint a másik történetből kiderült a fiút nem csak a barátja érdekelte szexuálisan bizony rendszeresen ellátta az anyukát is testi örömökkel.
Most sem történt ez másképp a nő lakásán volt a randi ahol már teljesen meztelenül kemény bimbókkal, nedves, forró pinával várta a nála 20 évvel fiatalabb férfit! Gabi már álló fasszal lépett be Éva pillanatok alatt levetkőztette és már vette is a szájába a merev farkat! Néhány perc múlva már az ágyon folytatták az előjátékot méghozzá kölcsönösen hiszen a fiú is a nyelvével kényeztette a nedves, csillogó, illatos pinát! Hamarosan a nő széttárt combjai között találta magát merev faszát egy lassú mozdulattal tövig nyomta és egyenletes ütemben mozogni kezdett! Fogdosta, csókolta, szopta a csodálatos nagy melleket közben baszta a pinát kicsit visszafogva magát hogy minél tovább élvezhesse a forró, sikamlós hüvely édes szorítását és a nő kéjes mozgását!
Mikor éppen belelendültek a dugásba váratlanul megjelent Kati Éva testi, lelki barátnője akivel a nyári hónapokat leszámítva együtt is élnek! Gabi majdnem leugrott a nőről de ő kézzel-lábbal hirtelen magához szorítva hangosan nyögdécselve biztatta: jaj most abba ne hagyd, folytasd, basszál tovább élvezni akarok ne törődj semmivel!
A fiú megfogadva a tanácsot egyre gyorsabban verte faszát a cuppogó pinába, valóban nem érdekelte semmi csakis a testi gyönyör amit együtt éltek át hamarosan megtöltve a szobát a beteljesülés hangjaival!
Mikor lefordult Éváról Kati már meztelenül ült mellettük az ágyon nagyon beindulva az imént látottaktól! Nem is engedélyezett túl sok pihenőt hamarosan rábukott az ernyedt, nedvektől fénylő faszra élvezve az összekeveredett kéjlevek ízét amit külön-külön is kedvelt de ez volt kedvenc csemegéje. Nemsokára érezte ahogy a szájában nőni, vastagodni, keményedni kezd a fasz néhány perc múlva örömmel nyugtázta hogy egy átlagon felüli, komoly méretű broki meredezik fenyegetően az orra előtt!
Kutyapózba helyezkedett szépen odapucsítva remek gömbölyű seggét és finom prémmel övezett tocsogó pináját! Gabi nem teketóriázott megragadta a nő derekát és egyetlen határozott mozdulattal öklelt a rózsaszín húsba! Kati nagyot nyögött nem szokott ilyen mérethez de lelkesen tolta hátra a farát mikor a fiú előre lendült! Ráparancsolt Évára hogy feküdjön elé és húzza szét a pináját!
A nő engedelmesen teljesítette a kérést Kati azonnal bebukott a combok közé és őrült mohósággal nyalta-falta barátnője nemrég megbaszott, teleélvezett pináját amiből még szivárgott az előző aktus sikerét bizonyító keverék! Gabi ágyéka hangos csattanásokkal ütközött a kipucsított seggnek minden ökleléskor de még így is hallatszott a vagina cuppogása! A nyalakodást néhány pillanatra felfüggesztve Kati ocsmány szavakkal biztatta partnerét a kemény folytatásra-basszál te állat, baszd szét a pinám verd belém vadul te pompás csődör! Majd Éva melleit markolászva folytatta a lefetyelést. Rövidesen eljött a várva várt végkifejlet Gabi hörögve élvezett ,Kati csak nyögni tudott, Éva vonaglott és sikoltozott!
Némi lihegés, levegő utáni kapkodást követően Kati nyalástól nedves, fénylő ajkait barátnője szájára nyomta és csodálatos csókolózásba kezdtek simogatva, fogdosva egymás testrészeit amit a fiú ámulva nézett hiszen élőben még sosem látott ilyet. Hamarosan egymásra gerjedtek Kati hanyatt feküdt és közölte a barátnőjével a kívánságát: basszál meg, basszál meg te is te kurva akarom hogy jól megdugj mint máskor!
-Ha ez a kívánságod ám legyen te szexőrült ringyó-mondta Éva és elővett a párna alól egy fölcsatolható fekete műfaszt amit rutinos mozdulatokkal rögzített magán és már nyomta is a szétnyílt pinába! Szenvedélyes baszás kezdődött a mellek egymáshoz nyomódtak sóhajok, nyögések hallatszottak! A látványtól Gabi fasza lassan éledezni kezdett fölemelte fejét jelezve hogy bevetésre kész de a két nő nem fogadta be harmadiknak a tehetetlen néző szerepére volt kárhoztatva amit nagyon nehezen viselt miközben a két nőstény egyre inkább elmerült a leszbikus örömök élvezetében! Ám egyszer mindennek eljön a vége a fiú már éppen megmarkolta a farkát hogy Éva szép érett seggére verje a gejzírként kitörni készülő gecijét mikor a megbaszott nő hangos sikoltozás közben elélvezett!
A pinából kihúzott műfasz pihenés képpen Kati szájába tévedt aki lelkesen nyalta, szopta róla a saját gecijét és a csiklóját simogatva izgatta magát!
10 perc múlva már újra kutyapózban kínálta magát Gabinak és követelte hogy alaposan kúrja seggbe a dorongjával. A fiú nem tétlenkedett mögé térdelve belemarkolt az elétárt, kívánatos seggbe széthúzta és 3-4 lassú mozdulattal tüntette el méretes faszát a hátsó kéjbarlangban! A nő nyögött, szűkölt de hősiesen állta a behatolást sőt kimondottan élvezte hogy szétfeszíti lyukát a kemény , vastag fasz ami aztán egyenletes ritmusban kotorni kezdte!
A másik nőt sem hagyta hidegen a látvány kezdett eluralkodni rajta a perverzitás! A fiú lassan ledöntötte nőt az ágyra így az oldalukon fekve folytatták az élvezetes fajtalankodást amit Gabi a csikló folyamatos simogatásával fűszerezett. Ekkor érezte hogy Éva ujjai érzékeny helyre tévedtek előbb egy majd két ujj finom, gyöngéd behatolását érezte a seggében amit még élvezetesebb prosztata masszázs követett! Leereszkedett a rózsaszín köd már azt sem tudta hol van mikor az ujjakat valami vastagabb, keményebb dolog váltotta föl: Éva lassan benyomta neki a műfaszt és az ő ritmusában kúrni kezdte miközben a fiún átnyúlva Kati dudáit fogdosta.
-Tudom hogy szereted, igazi faszok is jártak már benned de meglátod ez is jó lesz ha az érett kurvád dugja meg jól a lyukadat míg te ugyanezt csinálod a barátnőmmel!
Nyögések, hatalmas sóhajok, nyöszörgés, lihegés-a hamisítatlan valódi szex hangjai töltötték be a szobát. Ment a tapizás, dugattyúzás ahogy annak lennie kellett ilyen fölállásban.
Néhány kisebb sikoltás tört föl Katiból ami egy óriási, mindent elsöprő sikításban végződött! Egy perc múlva Gabi oroszlán üvöltést hallatva követte a gyönyörbe telespriccelve a szétkúrt segget meleg gecijével! Már csak a másik nő volt hátra kihúzta a műbrokit a srácból lecsatolta és magába nyomta! Pár perc múlva rángatózva, vergődve hatalmasat élvezett ő is!
Az élvezésektől és a kimerültségtől mozdulni sem tudtak mindenki úgy aludt el ahogy volt! Évában bennmaradt a műfasz Gabi elélvezett faszát pedig fogva tartotta Kati erősen meggyötört kiskapuja!
Én szerettem volna Gabi helyében lenni!
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 18026 alkalommal olvasták monkey szextörténetét és 54 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák