Szextörténetek Szexhírek

Hogyan lettünk ribancok

Kata szextörténete
Jucus sok hülyeségbe belevitt, de azt sosem bántam meg, hogy vele tartottam. Baszattuk magunkat és egyre mélyebben ástunk a ribancság titkaiban.



Mindig is szerettem bulizni, piálni. A nyolcadikos ballagásomig eléggé visszafogtak a szüleim, aztán amikor gimis lettem sokkal engedékenyebbek lettek. Jucus nevű barátnőm is igen szerette élvezni az életet, így hát vele tartottam elég sok hülyeségben.

Nyár volt.. úgy adódott, hogy Jucus összeismerkedett pár sráccal. Másnap estére meg is beszélt kettővel egy randit. Természetesen engem hívott másik lánynak. Másnap délután, lázas készülődés Jucusnál. Zuhi, ezer frizura kipróbálás, smink, a ’’milyen ruhát vegyek fel’’ kérdések tömkelege. Aztán elindultunk a nagy eseményre, életünk addigi legizgalmasabb eseményére. Laca és Gábor már vártak minket, és mivel Lacánál üres volt a kéró így felmentünk hozzá. Mondanom sem kell, két boros kóla és máris másztak ránk. Mivel ők idősebbek voltak nem az első alkalom volt, mint nekünk. Megtörtént aminek meg kellett történnie, aztán jött a naaaaaagy csalódás. Ugyebár nekik csak ennyire kellettünk és pá. Itt határoztuk el magunkat, hogy minket több pasi nem fog átejteni.
Beszélgettünk Jucussal a történtekről, és mivel arra jutottunk mindketten, hogy nem tudunk a szexről semmit és Gáborékkal is csak feküdtünk az ágyon míg ők gyömöszöltek minket; ezért eldöntöttük, hogy megtanulunk egy s mást.
Az akkor még újdonságnak számító internet sok mindent feltárt előttünk. Minden délutánunk úgy telt el, hogy pornófilmeket néztünk és megbeszéltük a látottakat.
Elkezdtünk közösen masztizni, majd egymáson is segítettünk sokszor:). Pár hét elteltével, amikor már úgy gondoltuk elég elméleti dolgot tudunk eldöntöttük, hogy kipróbáljuk gyakorlatban is.
Helyszín a helyi kisváros dizsije. Sok a részeg, kanos pasi; aki csak dugni akar. Jó lesz az nekünk, gondoltuk. Mélyebben kivágott felső, rövid szoknyácska. Jöhet a buli. Bevertünk három vodkát és egyből be a tánctér közepébe. Elég sok kéz megfordult aznap este a fenekemen, ki is választottam a kiszemeltet. Kis tánc, tapi, tapi, még két vodka és mentünk a kocsijába. Élveztem a kb. 10 perces menetet, mert csak ennyi telt tőle. Jucus is hasonló pasit szemelt ki sajnos. Ez így ment szinte minden hétvégén, amikor jött az ötlet, hogy idősebb pasi kell. Újra internet elé ültünk. Találtunk egy elég szimpatikus férfit, azt hiszem 30-as volt. Mi ugyebár 15 évesek, de egyáltalán nem tartottunk tőle.
Megbeszéltünk egy találkát, amikor is közöltünk vele azt, hogy mit szeretnénk igazából és megbeszéltük a részleteket. Eléggé ledöbbent amikor megtudta a korunkat, de nem zavarta, mert régóta szeretett volna már fiatal puncikkal is szexelni :). Szólt két haverjának is, akik szintén 30 körüliek voltak. Jövő hétvégére a szomszéd városban kivettek egy panzióban egy kis szobát. Mondanom sem kell, alig bírtuk kivárni, hogy elteljen az idő. Aznap már annyira izgultunk, hogy készülődni sem bírtunk. Éreztük, hogy életünk legnagyobb dolga előtt állunk. Megnéztünk még pár pornót is, hogy mindent úgy csináljunk ahogy a pornófilmekben.
Délután 5 óra. Már a panzióban vagyunk és ők is. Természetesen bedobtunk egy két italt, hogy oldódjon a hangulat. Aztán belekezdtünk. Hatalmas farkuk volt a pasiknak, alig fért be a számba. De Ferit ez nem érdekelte. Nyomta befelé a számba, tövig akarta. Úgy megszopatott, hogy már mindenhol folyt a nyálam. De nem érdekelt, mert már kezdtem nagyon beindulni. Láttam Jucus is élvezi nagyon. Erre Feri megfogott és beleültetett nagy farkába, ami legalább 19 cm volt. Azt hittem ott helyben elélvezek. Mivel eddig velem csak Feri foglalkozott, jött Balázs is. Lehúzott Feriről lefektetett a hátamra. Olyan gyorsan kezdett el baszni ahogy csak tudott, de jött Feri is és a számba tolta a farkát. Ő is elkezdte baszni a számat. Szóltak Jucusnak és Krisznek, hogy jöjjenek ők is oda hozzánk. Megint ráültettek Feri farkára, és Krisz elkezdte tágítani a segglyukamat. Tetszett a dolog, hiába még eddig nem volt ilyenben részem. A következő pillanatban már csak azt vettem észre, hogy Feri farka a puncimban, Krisz-é a seggemben, Balázsé pedig a számban. Jucus pedig izgatja a punciját miközben nyaldossa a cicimet. Hatalmasat élveztem. Soha akkorát még. Krisz forró gecit lőtt a seggembe és azt akarta tisztítsam le neki. De nekem ez már sok volt, és mondtam hogy nem vállalom be. Erre ő:
-Nekem egy ilyen kis ribanc nem fog ellenkezni!- és nyomta a számba a farkát.
Feri és Balázs kezelésbe vették Jucust. Feri elélvezett. Balázs pedig mondta, hogy térdeljünk elé és felváltva szopjunk. Azt is tettük. Ő is egy adag gecivel jutalmazott minket.
Teljesen szétkúrva feküdünk Jucussal az ágyon. Mire magunkhoz tértünk a pasik már sehol sem voltak, csak egy cetlit találtunk:
-Ha tetszett a dolog, itt a számom: xxxxxxxxxxxxx. Feri.
Azóta nem találkoztunk velünk.
Így 22 évesen egyáltalán nem bántam meg. Igaz azóta már sok pasival volt dolgom, de nagyon mély nyomott hagyott bennem ez a 3 pasi :)
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 9160 alkalommal olvasták Kata szextörténetét és 25 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák