Szextörténetek Szexhírek

Leszbik, meg a teherbe esés

Ági szextörténete
Nem úgy alakultak a dokgok. Durva nap volt erőszakos. Kriszti járt pórul, de tanulságos kis történet, hogy két leszbi hová nem jut. Tinédzsereknek sem nevezném őket.



Ezt a történetet nem én éltem át, hanem a barátnőm. Az iskolából hazafele 2 leszbi csaj "barátkozott" vele. És ezután elvitték egy panelházba. Megkötözték és az egyik (Rita) elkezdte nyalni a másik csaj (Orsi) pináját, Orsi pedig a barátnőmét (Kriszti). Kriszti ezt egy kicsit élvezte,de félt is.

Rita elő vett egy vibrátort és egy műfaszt amit a derekadra tudsz kötni. Kriszti (még) szűz volt tehát már a nyalás is fájt neki. Orsi felvette a műfaszt és tett rá sikosítót. Óvatosan beletette a friss punciba és keményen kefélni kezdte.

Kriszti ordított percekig. Rita a vibrátorral egyedül játszadozott. Amikor már jó lucskos lett, Kriszti és Rita egymáshoz kezdte éritgetni, egyre gyorsabban. Amikor már Ritának is fájt,Rita megfogta a vibrátort,először magának,utána Krisztinek dugta fel, bekapcsolta és forgatni kezdte Krisztiben,ekkor Kriszti elélvezett és a két lány elkezdte felnyalni a padlóról a forró nedveket.

Ekkor Orsi áthívta Zsoltit aki beállt közéjük. Keményen punciba kúrta Krisztit. És a puncijába élvezett. Ekkor megragadta Kriszti haját és jó keményen leszoptatta. Kriszti majdnem megfulladt,mivel a srác mondta,hogy 27 cm a farka.

Ezután Krisztit elengedték,Kriszti feljelentette a három 16 évest. Azt nem tudjuk,hogy letartóztatták-e őket fiatal korúak megerőszakolása miatt (mivel Kriszti 14 éves lesz). Kriszti azóta terhes lett és a 3.hónapjában van...
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 22779 alkalommal olvasták Ági szextörténetét és 227 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák