Szextörténetek Szexhírek

Ütközés 2 (hetero szex)

Gabi szextörténete
Fáradtan, szinte csoszogva vánszorgok ki az épületböl. Na, most aztán igazán úgy érzem magam, mint egy öregasszony Eszembe jut erröl az a két nappal ezelötti eset.



Azóta többször is gondoltam arra az idegen férfira, aki nekem jött akkor az utcán és végül elhozott ide, a fösulira. Még a nevét sem kérdeztem meg. Áh, megint csak ábrándozom, pedig már rájöhettem volna, hogy az soha sehova nem vezet. Jobb is, hogy nem látom többé, az ilyen fickók csak kihasználják a nöket. Ez volt az utolsó napom a gyakorlatból, és már alig várom, hogy hazaérjek, a kedvenc fotelomba elnyújtózva pedig pihenhessek végre
- Elvihetlek valahova?
Egy autó lassít le mellettem, és abból kiáltanak ki hozzám, megzavarva gondolataim. A falra tudnék mászni az ilyen alakoktól, akik így próbálnak meg felszedni lányokat. Már épp dühösen válaszolnék nem éppen udvariasat, amikor oldalra nézek és látom, hogy ki ül a kormánynál Elmosolyodom.
- Hát nem is tudom. Az anyukám azt mondta, hogy ne szálljak idegen autóba - mondom kislányosan elnyújtva a választ és szemem lesütve, csak, hogy a hatást fokozzam.
- Ha anyukád ismerne engem, nem mondana ilyeneket. - közli kacagva. - És különben is, nem lehet idegen az olyan autó, amiben már ültél egyszer - teszi még hozzá nagy bölcsen. - Szóval szívesen elviszlek, ahova csak akarod, épp nincs semmi fontos dolgom.
Régebbi óvatosságom hirtelen szertefoszlik, örülök a potya fuvarnak és nem csak a kormány mögött ülö személy miatt Alig érzem a lábaim és a legkisebb mozdulatok is hatalmas eröt emésztenek fel a bennem lévö kevéskéböl. Kényelmesen elhelyezkedem a már ismerös börülésen, olyannyira, hogy az álmosság lassan-lassan kezd elhatalmasodni rajtam. Még emlékszem, hogy váltunk pár szót erröl-arról, fösuliról, melóról, kinek-mi-hogy-merre-meddig, aztán megszünik a világ körülöttem. Amire ébredek egy puha, meleg ágy és ismeretlenség. Ijedtemben kiáltok, erre berohan a szobába a ház ura egy alsógatyában és borzas hajjal.

- Mi történt? Valami baj van? - kérdi még lihegve.
- Teee? Hol vagyok? - kezd aztán lassan összeállni a kép.
- Ne haragudj, de miközben beszélgettünk, elaludtál, a lakcímedet pedig nem tudtam. Azt ugyan láttam rajtad, hogy nagyon fáradt vagy, de nem hittem volna, hogy úgy ájulsz álomba, hogy felébreszteni sem lehet. Még az ülést is összenyálaztad - mondja egy elfojtott kuncogás kíséretében. - Szóval most jelen pillanatban épp az ágyamban fekszel - teszi aztán ezt hozzá hamiskásan csillogó szemmel.
- Szemét disznó! Kihasználtad a helyzetet, hogy felcipelhess magadhoz! - fakadok ki és ordítom a képébe.
- Na, álljon csak meg a menet! Mit kellett volna tennem? Raktalak volna ki az utcára? Bátorkodtam belenézni a táskádba, hátha találok valamiféle iratot, amiböl aztán megtudhatom, merre laksz, de ilyesmit nem találtam! Úgy látszik, te ebben is eltérsz az átlag emberektöl - folytatja most már komolyan a szemembe nézve és cseppet sem tréfásan. - Szóval szerinted mit kellett volna tennem? - szegezi nekem újra a kérdést.
Érzem, a helyzet most már komoly és lassacskán már én élek vissza vele. Ha jól értem felhozott magához, jobb híján a saját lakásába, a saját szobájába és a saját ágyába fektetett. Míg ö valahol másutt volt kénytelen helyet keresni magának éjszakára. És még a kocsija börülését is összenyálaztam Ahj, ekkora égést.
- Általában a tárcámban vannak az irataim, amit ma a szokásos reggeli kapkodásban otthon hagytam Sajnálom, hogy gondot okoztam Néha elöfordul, ha nagyon kimerült vagyok, szinte kómás állapotba kerülök. Olyankor még egy földrengés sem ébreszt fel. A kocsi ülésért pedig bocsánatot kérek - szabadkozom, és közben remélem, hogy eléggé bünbánó képet tudok hozzá vágni.

Lassan mosolyra húzódik a szája és beletúr a hajába, mint aki épp azon gondolkozik, hogy most vajon mit tegyen. Még így korán hajnalban is nagyon sármos.
- Az ülés miatt nem kell aggódnod, böven kárpótolt érte a látvány, ahogy édesen szuszogva, összekuporodva aludtál. A többi dolgot, pedig majd valahogy elintézzük - válaszolja pajkos vigyorral az arcán. Ezért a megjegyzésért jutalmul repül felé egy párna, de ö nevetve kivédi a támadást. Csakhogy a következöre nem számít, így az épp arcon találja. Most én kacagok egy szívböl jövöt a meglepett képe láttán. Sértettséget játszva nem hagyja annyiban a dolgot és kibontakozik egy hatalmas párnacsata. A végén mind a ketten kifulladva rogyunk az ágyra.
- Maradjunk egy döntetlenbe - mondja kedvesen miután kicsit kifújtuk magunkat. - Megyek, felöltözöm, és készítek egy kis reggelit. Teát kérsz?
- Igen, köszönöm.
- Addig, ha akarsz, lezuhanyozhatsz. Van bent tiszta törölközö a kis szekrényben.
Eltünik a folyóson, én meg kicsit körülnézek. Szép lakás, tipikusan agglegények számára kialakítva. Nönek semmi nyoma. A felismerésen megkönnyebbülök. Pedig nem lenne szabad, korholom magam. Sajnos egyre jobban vonz ez a pasi, és lassan már az sem érdekel, ha egy nagy nöcsábász. Hm, már is levettek a lábamról? Jólesö érzés, ahogy a forró víz végig mossa a testem, várom, hogy a gondolataim is kitisztuljanak. Megtörölközöm és magam köré csavarom a törölközöt, úgy megyek vissza a szobába tiszta ruhafélét keresni. Félúton összeütközünk, és majdnem elesünk.
- Hát ismét egymás karjaiba futunk? - súgja a fülembe, kissé rekedt hangon.
- Úgy tünik - folytatnám tovább, de egy csókkal belémfolytja a szót.

Az agyamban egy pillanatra megszólal a vészcsengö, de nyelve finom körzése az ajkamon hamar elfeledtet velem mindent. Feloldódva viszonzom a forró csókot, ami idövel egyre hevesebb és követelözöbb lesz. Matató kezek siklanak végig testemen, még a törölközön át is érintve minden lehetséges pontot. A combom belsö részét cirógató ujjak hatására megborzongok. Erre a gaz csábító elmosolyodik, aljas mód tudva, hogy most ö uralja testem. Aztán hirtelen neki dönt a falnak, meztelen vállaimnak ugyan elöször kissé hideg, de hamar eléri, hogy másra figyeljek. Belecsókol a nyakamba és úgy halad egyre lejjebb és lejjebb testemen, égetö nyomokat hagyva ajkaival, ahol érint. Unja már, hogy törölközöbe vagyok csavarva, most ez a kevéske, ami takar, az is sok. Egy mozdulat és már semmi sincs, ami megvédene töle. Szeme szinte perzseli böröm, úgy pásztázza végig alakom, biztos tudatában annak, hogy amit lát, az nem sokára az övé lesz. Én viszont túl meztelennek érzem magam az ö teljes felöltözöttségéhez képest, és egy pillanatra a bizonytalanság lesz úrra rajtam. Már nem vagyok olyan biztos abban, hogy mit is akarok. Talán érzékelve feszengésem, nyugtatólag rám mosolyog, és karjaiba kap, úgy visz be a hálószobába. Lefektet az ágyra, és gyönyörködik bennem.

- Tudod, hogy milyen kívánatos vagy? - lihegi ajkaim közé, miközben megcsókol.
Aztán felkel, elkezd vetközni, és én úgy érzem vissza kell adjam a csókokat, amelyek így feltüzelték a bennem lévöt. Csodálkozva néz rám, ahogy lassan odamegyek hozzá, és kezét eltolva az inge gombjairól én folytatom tovább, amit ö elkezdett. Ahogy gombonként haladok lefelé és szabadítom ki testét a ruha fogságából, úgy követi a szám is a kezem útvonalát. Hol apró puszikat nyomok meztelen felsötestére, hol megkóstolóm szenvedélyesen a böre finom ízét. Mire az utolsó gombokhoz érek, már hangosan zilál, és az elért eredményt konstatálva elégedetten mosolygok fel lentröl most én az ö képébe.
- Te kis boszorkány - mondja, és közben vágytól fátyolos szemmel mosolyog ö is, jelezvén, hogy tudja, mire ment ki a játék. Haladok tovább lefelé, és kezemmel épp csak finoman végigsimítok a nadrágja dudorán. Várakozásteljesen felnyög, én pedig nem kínzom tovább és kiszabadítom fogságából a már erösen ágaskodó szerszámát. Felnézek a szemébe és tudom, hogy mire vágyik. Ajkaim közé veszem az ágaskodót, és fokozatosan csúsztatom a számba. Jutalmam egy felszabadult sóhaj, miközben a hajamba markol. Játszani van kedvem, és hol csak csintalanul a makkot kényeztetem, hol pedig egy eröteljes szívással eltüntetem az egészet. Közben a kezemmel finoman a golyóit morzsolgatom és élvezem, hogy most én uralom az ö testét. Érzem, hogy húzna már fel magához, ezért engedelmesen felállok. Eltür egy rakoncátlan hajtincset az arcomból a fülem mögé, és kedves puszit nyom a homlokomra, az orrom hegyére, majd érzékien belecsókol a fülembe, bekapja a fülcipám, kicsit kényezteti, közben pedig kezével felfedezi testem minden apró zugát. Lefektet az ágyra, gyengéden szétnyitja lábam, és ö is megkóstol magának. Eszemet veszetem, annyira fantasztikus az érzés, és csodálkozom, hogy ö vajon, hogy bírta ki eddig A gátlásoktól megszabadulva dobálom magam és kínálom fel, tegyen velem, amit csak akar. Mint, aki erre várt, fölém hajol, és keményen, gyorsan hatol belém. Szinte egyszerre nyögünk fel és tudom, hogy már ö is nagyon vágyott erre. Az amúgy sem lassú tempó, csak egyre gyorsabb és gyorsabb lesz és érzem, ahogy fénysebességgel száguldok az orgazmus felé. Végigszántom hátát körmeimmel, figyelve arra, hogy fájdalmat ne okozzak. A szemembe nézz, de e nélkül is tudom, hogy most, mindjárt Érzem, ahogy minden porcikámban szétárad, az a jólesö, ismert érzés és érzem, ahogy pár utolsó lökés után, ö is eljut a csúcsra, hogy aztán verítéktöl csatakosan terüljön el rajtam. Teste megnyugtatóan nehezedik az enyémre, még érzem bensömben a lüktetését.

Aztán egy kis idö múlva lefordul rólam, az oldalára helyezkedik és fejét a kezével megtámasztva, fürkészi tekintetem egy hatalmas elégedett vigyorral az arcán.
- Na, látod valami ilyesmire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy a többi dolgot pedig, majd valahogy elintézzük - közli viccesre véve a figurát.
Mosolygok én is, de belül nyugtalan vagyok, és arra gondolok, hogy akkor most tényleg ennyi? Felöltözünk, esetleg hazavisz, de az sem biztos és megköszönjünk egymásnak a szép együtt töltött perceket? Mert végül is ennyi volt és ígéretet többre egyikünk sem tett, és bár humorosan adta elö az imént, ö is így gondolhatja.
- Csak poén volt, Édes - teszi hozzá az iméntihez és egy puszit nyom a számra. Talán észrevette a rajtam átsuhanó rosszat, mindenesetre ezzel a szöveggel semmiképp sem nyugtatott meg. De, hát mit vártam azok után, hogy már az elsö éjszaka sikerült ágyba vinnie? Csak magamnak köszönhetem, hogy egy újabb strigula lettem a naptárában

--

Mi ez az erös fény? Nem látok semmit. Na, végre megszokta a szemem a világosságot. Hol az órám? Jesszusom, már dél is elmúlt, úgy tünik elaludtam. Az ágy ismerös, de üres. A párnán egy levélke mellette egy szál vörös rózsa, legalább stílusosan intézi a dolgot. Megszimatolom a virágot, csak, hogy húzzam az idöt, mert nincs kedvem elolvasni, hogy mit írt. Felkelek, kinyújtózkodom és hagyom, hogy a beszürödö napfény megmelengessen. Jól van, essünk túl rajta, határozom el magam és leülök az ágy szélére kezemben a levéllel. Legalább minél elöbb hazajutok, úgy is sok a dolgom, gondolok mindenféle hasonló lényegtelen dologra, csak, hogy a figyelmem másra tereljem. Próbálom közömbösen szemlélni a történteket, de hiába, hiszen én többet reméltem titkon és bár, tudom, hogy mi lesz a levélben, mégis nagyon rosszul fog esni. Mikor végre elszánom magam és elolvasom, megdöbbenek. Ez áll a papíron: Elugrottam a boltba kajáért, hogy valami ebédféleséget össze tudjak ütni, mert úgy sejtem, mivel a reggelit kihagytuk, már nagyon éhes lehetsz Nem akartalak felébreszteni, mert annyira édesen aludtál. (Imádom, ahogy alszol.) Sietek! Csók, Édes! Vagy tízszer elolvasom, hogy biztos legyek benne, nem káprázik a szemem. Hátradölök az ágyon, becsukom a szemem és elmosolyodom. Még is csak jó napom lesz ma
Tetszik!


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Eddig 50231 alkalommal olvasták Gabi szextörténetét és 2268 olvasónak tetszett vagy találta erotikusnak és izgatónak.
Tetszik!

Szeretnéd, hogy sok ezer emberhez eljusson a Te erotikus történeted is?
Szextörténet beküldése

Szextörténet témák