Szextörténetek Szexhírek

Itt az újabb amerikai szexbotrány

szexhírek, erotikus hírek
Dennis Harstet nem csak befolyásos üzletember, hanem befolyásos politikus is volt. Az amerikai képviselőház republikánus elnöke. Egészen addig, amíg a pillangók rá nem repültek.



Dennis Harstet befolyásos üzletember volt Amerikában. Például etanol gyártó cég elnökségi tagja, illetve kiterjedt üzleti kapcsolatokkal rendelkezett más területeken. Emellett ő volt az amerikai képviselőház republikánus elnöke is volt 8 évig - adta hírül az MTI.

Ez tette elsősorban szexuális bűncselekmények áldozatává és mintegy 4 millió dollárt fizetett ki egy zsarolónak. Azt pontosan nem tudni, hogy milyen szexuális témában zsarolták, de az biztos, hogy ekkora összeget egy prostituálttal való hetyegésért biztosan nem lett volna "adakozni".

Súlyosbító körülmény, hogy Harstet átverte az FBI-t, hiszen hazudott az ügynököknek arról, hogy miért fizetett ki ekkora összeget. Az FBI félrevezetése is jelenthet komolyabb takargatnivalót. A zsarolás már elévült - mivel még 2010-ben történt -, viszont az FBI átverése 5 évre rács mögé juttathatja, illetve akár további negyed millió dolláros bírságot is kaphat.


A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
A regisztráció ingyenes!

Ez a szexhír 2015.05.31-n került fel a Vágyak Világa oldalra. Eddig 642 alkalommal olvasták ezt a szexhírt, és 15 olvasónak tetszett.

Szexhír témák